Magamnak
végül úgyis megbocsájtok,
de nem
tudom, mit kezdek majd veled,
ha több se
lesz belőled épp csak átok
és annak
súlya fordít ellened.

Az ablakot,
riadsz, lakatra zárod,
magadba
bújsz, ha szólsz, csak ellenem.
Hogy győzni
tudj, majd rám fogod magányod
és két
mosoly közt engedsz vesztenem.