Absztrakt unalom

A tó vízét a bátrak összekenték,

halak szemén darabnyi csönd a nap.


A sápadt fűben alvók ajka szent-kék,


nyers álmaikba csont-madár harap.


A fákról ócska, rozsdás drótok lógnak,

a lusta szélbe vadvirág lehel,


s ökölnyi arcán néhány véres foltnak,


unalmat gyűr pár rózsaszín lepel.


A domb előtt kifosztott szobrok állnak,

tűz gyúl amott, lángok lelketlenül;


s szélén a meddő, füst ölelte tájnak,


egy félbolond magát szeretve ül.