Képletek
számításaink maguk maradnak.
Tényeink helyére kétség költözött,
s részletek tűnnek teljes darabnak.
Érveink nyakán bitó-kötél feszül,
talmi vádiratra kész a sablon;
kívül elsötétül, várunk legbelül,
s énünket leheljük, lángot adjon.
Elnagyolt jelek körött erőtlenül
kényszer-szülte válaszok dülöngnek.
Van, mi kincset ér, és most előkerül,
s tükröt tart a számtalan különbnek.
Bár bokánkig ér a megszabott keret,
korlátok vasával szembenézünk,
jóra vágyunk, lelkünk szépeket szeret,
és az égre bízzuk, mint lesz végünk.
