Itt szúr, ott fáj, amott meg zsibbad, a nap vakít, a holdfény rádijeszt. Az ágy kemény, a széked kínpad, se jobb, se más, hiába bármi teszt.
A doktor úr belülről ismer, a kedves nővér gyakran méreget. A gyógyszerész, a szorgos mixer reményt ígér és szende, kék eget.
Az ószeres felőled kérdez, a volt brigád levélben támogat. sokat merengsz, beszélsz egy képhez, színezgeted a halvány lángokat.
A hírlapok könnyen becsapnak, apróbetűk fordulnak ellened. Dolgod, ha nincs, csinálsz magadnak: leejted ezt, amazt meg felveszed.
A kiflidet teába mártod, zsírtól, cukortól óvnak, tiltanak. Hajad kevés, mind több a ráncod, s fáradt tüdőd a lejtőt bírja csak.
A tükrödet csúfnak találod, a holnapot még újragondolod. Szobádba lépsz, ölel magányod, s megint a csendnek döntöd homlokod.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/298975640_5753299314704716_4571831001822468014_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=L4iMgpFBJMUAX-OHUNf&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AT8mvJShlg08id0Ia5b9WbPgYbfFaAlBCeGcZD6fYh-QZw&oe=62FD11CA) |