Itt szúr,
ott fáj, amott meg zsibbad,
a nap vakít,
a holdfény rádijeszt.
Az ágy
kemény, a széked kínpad,
se jobb, se
más, hiába bármi teszt.

A doktor úr
belülről ismer,
a kedves
nővér gyakran méreget.
A
gyógyszerész, a szorgos mixer
reményt ígér
és szende, kék eget.

Az ószeres
felőled kérdez,
a volt
brigád levélben támogat.
sokat
merengsz, beszélsz egy képhez,
színezgeted
a halvány lángokat.

A hírlapok
könnyen becsapnak,
apróbetűk
fordulnak ellened.
Dolgod, ha
nincs, csinálsz magadnak:
leejted ezt,
amazt meg felveszed.

A kiflidet
teába mártod,
zsírtól,
cukortól óvnak, tiltanak.
Hajad kevés,
mind több a ráncod,
s fáradt
tüdőd a lejtőt bírja csak.

A tükrödet
csúfnak találod,
a holnapot
még újragondolod.
Szobádba
lépsz, ölel magányod,
s megint a
csendnek döntöd homlokod.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)