Esővers
Sírszagot oldoz ki a földből az eső,
szomorú szemeket mereszt egy-két tócsa,
nem látja már magát, annyira magányos,
árokszélen ülve - egy borzas boróka.
Az idő múlással kár is foglalkozni,
tőlünk-velünk telik, bölcsőtől a sírba,
ezekről próbálok eső közben írni,
terasz védelmében, szélfújta papírra.
Mint nehéz légnyomás, úgy ütnek emlékek,
összébbhúzom magam, talán kicsit fázom,
macskám dorombolva kezd újjabb beszédet;
ez a vers és ő most az egész világom.
Vetés 2022 09 10
