Szakító

Itt-ott karcos ez a fazék,
megromlott a főzet benne.
Beszürkült a valaha kék;
szívem, mintha kőzet lenne.


A tiéd egy mázas cserép,
sajnálkozol, én is bánom.
Elhajolunk s valamiképp,
így leszünk túl mi egymáson.


Amit adtál, zsebre teszem,
amit kaptál, nálad tartod.
Törik a csend, vág az eszem,
tenyeredben ég az arcod.


Jön a taxi, megy a vonat;
ettől addig tart a távol.
Húzgáljuk a határokat,
csal a kezünk, már csak másol.


Ez sírdogál, az meg nevet;
semmi
ágán
hajt a csalán.

Veszni hagyjuk ezt a telet,
s ha tavasz lesz, egy nap talán
felmelegszünk egymás szaván.