Elkopnak a nevek az arcok mellől,
ősz borosta veri fel a lelked, ziháló
szavaid már csak a tegnapnak felelnek,
de itt maradtunk mi helyetted, az emlékek
örökifjú őrei ebben a koravén jelenben.
Éveid a gondokhoz sokasodnak,
s a pálya szélén kocogsz rokkant
rollereddel,
s a végtelenbe ámuló unokák mosolyognak
örök időkön át feléd, amíg okos órádon
nézed
miként porladnak nosztalgiává az évek.
Közben a káosz rendje átcsap a gáton
és sokasodnak a helyzetelemzések,
s már nem tud akkorát hazudni körülötted
senki, hogy azt te könnyedén el ne higgyed.
De már ez sem számít, ha az út végén
az a harang érted is kondul, ha magad
mész majd az egyetlen úton, amely
elvezethet majd az örök jelenbe…

2022-12-15