Bárhonnan
nézem, vége lett,
egykor
miénk, ma nincs közöm.
Nagy
szürkeség a kék helyett,
innen
magamba költözöm.

Üres pohár
az asztalon,
ferdén
dülöng megannyi sor.
A perceket,
na, azt csalom,
csináltam
ezt már annyiszor.

Hervadt
levél, halott szirom,
a könnyű is
nagyon nehéz.
Szorít a
csend, alig bírom,
tegnap
tükör, ma rám se néz.

Mint tüske
szúr a sok miért,
a fény
megalvad: színtelen.
Más
mozdulat, de most kimért,
az
egyszervolt már nincs jelen.

Zsebébe
rejti ujjait,
akármit
mondok, nem figyel.
Felém sem
int és úgy hagy itt,
s hogy
visszajön majd, semmi jel.