Az idézet T.S. Eliot angol író
"Gyilkosság a székesegyházban" című drámájából van. Idézem:

"Tudod és mégse tudod, mi az, hogy
tett és szenvedés,

Tudod és mégse tudod, hogy a tett
szenvedés,

S a szenvedés is tett. Bár nem szenved,
aki cselekszik,

S aki tűr, az nem cselekszik. De
mindketten belenőttek

Egy örök cselekvésbe, egy örök
türelembe,

S csak ha mind elfogadja, akkor lesz
akarattá,

S csak, ha mind el is szenvedi, úgy
akarják,

Hogy az ősminta megmaradjon,

hogy a kerék mozogjon pörögve,

Bár áll csak örökre."

  Engem
mélyen érintett és él bennem évtizedek óta. Megértem, ha van, aki előtt nem
érthető. Talán én magam is inkább érzem, mint értem. A szív néha bölcsebb, mint
az ész.

  A tett szenvedés? Minden, még az örömmel
végzett cselekvés is véget ér .Hogy "véget ér" nem okoz szomorúságot?
A kényszerűségből végzett munka, az erőltetett tett, nem szenvedés?

  A szenvedés nem tett? A szenvedés puszta
eltűrésénél tetté változhat, ha felismerjük, hogy lehet ,van célja. Pál apostol
keresztény híveinek írta: " Örömmel szenvedek értetek, és kiegészítem, ami
Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol.
1,24)

  Ma
orvosi szempontból elfogadott tény, csupán csak emberi célt ismerve, a hit
gyógyító erővel bír. Az eltűrést, passzív elfogadást, a szenvedést cselekvéssé
változtatja.

  Ha
eltérően is fogadunk el igaznak vélt állitásokat, tiszteljük egymást. Minden
igazság egyértelmű, ám mi emberek többféleképpen értelmezhetjük.