(Memento mori)
Előbb barnára gyűrted kékemet, csak aztán villant meg szörnyű éned. Tudtam, szemed régóta méreget, s úgy lesz, miként egyszer rég’ ígérted egy átkozott, ijesztő reggelen, a lázak átvérzett, görcsös partján, hogy visszatérsz egy nap még nesztelen, más arcot adsz, sápadt csendet szabsz rám, s én fekszem ott majd mozdulatlanul; gyufányi lángom végül elnyeled, fölém kerülsz, de így maradsz alul, mert elvihetsz, de nem megyek veled.
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/367450360_6920934717941164_6539656446091428356_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=7f8c78&_nc_ohc=XIKHKv0tx6cAX_e6Lkb&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfBibj1gupWtTe0YTiLKJLH9v8Ke0pm3nXauuIQVhAekjQ&oe=64DDF96C)
|