Egy fényes, tiszta nyári reggelen Bachot
hallgatni,
vagy a végső idők letisztult bluesait,
forró teát kortyolgatva
a fotelban hátradőlve olvasni Supervielle,
Szepesi Atilla verseit, 
megszentelt, kegyelmi pillanat, s mind oly
örök, mint a teremtés csöndje,
amikor testet ölt a születő álom, s az
ember csak, mint gondolat
van csupán jelen, s a levelek tenyerén
finom erezetet rajzol
a hajnali nap, s a készülő ihlet, mint
könnyű szél lebeg
a holnap erdei felett, a madarak lágyan
borzolódó tollpihéi között,
életünk kezdetén áradni  kezd egy dallam a kezdődő kegyelemmel,
s vonul, vonul az idő, amint a karaván
halad a sivatagon át az oázis felé,
elengedett kézzel  életünk reggelén, új kezdetek ajtói nyílnak
régi falakon,
s átlátunk szívünk üvegén, amikor
elindulunk egymás felé,
bár az álnok elme már elkezdte romlásunkon
törni a fejét;
de azért még minden gondolat tiszta és ép,
igen, éppen most
kellene elengedett kézzel felszállni a
széllel a nap felé
madarak, pillangók, könnyű bogarak útján,
mert itt áll a reggel
az ablak előtt, tökéletes élet-pillanat,
állandó-változó teljesség,
s futhatunk elengedett kézzel egy régi-új
álom után…

2023-06-17