A nagy folyón olajjal írt sebek,
a lombok arcán vegyszer marta folt.
Legyek köröznek, méhek nincsenek,
a kert, az udvar csontra szétrabolt.

Kifosztott égbolt, átkent láthatár,
romlott ködökbe fojtott szellemek.
Ha kell, az óra más irányba jár,
a bárányfelhők farkast rejtenek.

Száz tönkretett gyár: rozsda, csönd, lakat,
csődből, hiányból gazdagság fogan.
Sovány zsebekben hájas ujj matat,
s ahányszor számol, mindig máshogyan.

Amott a város: utca, zaj, szemét,
vad éjszakák és széthányt reggelek.
A méreg szórja combos öklösét,
s a kába test a porban hentereg.

Színes hazugság, megdarált mesék;
háttérparancsra dönt a nagyterem.
A rózsaszínből ferdén hajt a kék,
s a körtefákon tarkabab terem.

Vigasz gyanánt a látszat műremek,
és egybehangolt minden számadat.
Éned bemérik szorgos műszerek,
s mocskos kezek törnék le szárnyadat.