Pusztán az elvadult növényzet, burjánzó, pókhálós vadszőlő sötét rengetege takarja szemérmesen a pucolatlan téglafalakat, de ép még a kémény, s a tető, jobb, -mint a miénk otthon-, míg átellenben az utca túloldalán hivalkodó, új ház emeltetett a világos régi helyén, nagy sötétlő ablakokkal, hová nehezen talál el a fény; láttam már ezerszer, és még látni fogom újra, hogyan vakul meg a remény konok akaratokba botolva, miattuk nem élhet az új a régi helyén. Pedig itt is emberek éltek, dolgoztak, szerettek, s életük fölé hajlékot emeltek, ami ma már senkinek sem kell, csak a korszerű káosz, a modern sötétség, bár a hely ugyanaz, s az új épület fekvése sem változott, ám valami hiányzik innen, valami régi, fénylő látomás, a lélek lángja, mely nem puszta akarás; a hold előtt a tegnapok árnya, szétlőtt időzónákon átbóklásznak kortársaim, hasztalan keresve magukat e régi helyeken, s az ingó hold alatt a zöld angyal tébolyult szárnya leng; hárfázó, bukott angyal, nyitott sírok felett…
2023-07-31
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/398653501_7221328624568437_7690832589599617951_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=M4PeEZHBkHkAX8Kxb0Q&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfAEEWMNppDdBxd3k12GO0zswdQ3Vr_zNUQTgIutr2mJFg&oe=654601AD) |