Az énem újfent más irányba fordul, a képtelenre bólint boldogan. Szavamra szépül, ám a látszaton túl, mint volt korábban, most is pont olyan.
A tájba olvad, csillagot határol, s illő módon mereng a mindenen. Szememre olvas, verset ír magáról; s színesre festi azt, mi színtelen.
Szükséget érez, elvár és vezérel, a rácsot rázza, így marad szabad. Az indulatra nem felel kenyérrel, s ha hinni űzik, lelkesen tagad.
Tükörbe néz, a felszínen lubickol, köt és elold, igyekszik emberül. Arcán mosoly, kezében töltött pisztoly, s a titkait megőrzi legbelül.
(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/401104969_7262698887098077_7671288585318324678_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=gnmhA7zLsXEAX_fvn7E&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfAIuFwXP4BO0-IEl9L8b7vSEmTKF9aBOX7nkKk3pMS74g&oe=65547D37) |