A viszony
Gréta a kora délutáni hőség elől a Balaton parti nyaralójuk teraszán a napernyő alatt keresett menedéket. Letette a könyvét a nyugágyra, majd töltött magának.
A helybéli harmadéves egyetemista fiú, aki nyaranta ilyesféle munkákat vállalt a környéken, két mirtusz bokor között gyomlált. Tenyerébe törölte homlokát, felnézett a teraszra és köszönésképpen bólintott egyet. Gréta finoman elmosolyodott válaszul.
Bálint a kert sarkában a rózsaszínűen illatozó, dúsan virágzó leanderek mellett telefonált. Amikor befejezte a beszélgetést, felintett a feleségének a teraszra és elindult a ház felé.
- Ervin hívott – vetette oda már a lépcsőről az asszonynak.
- Rosszat sejtek – felelte a nő.
- Innék én is egy olyat – intett a tekintetével a férfi.
- Persze – bólintott –, de gyere a teraszra, jobb itt az árnyékban.
- Felmegyek Pestre, Dalmányiék fel akarják bontani a szerződést – hadarta-, mert az az átkozott záradék – tette még hozzá bosszúsan.
- Ma mentünk volna át Editékhez vacsorára – mondta lemondóan az asszony.
- Menj csak át egyedül, vagy beszélj meg velük egy másik napot, én most nem tudok ezzel foglalkozni.
Az asszony fáradtan sóhajtott és a tenyerébe hajtotta a fejét.
- Ebből élünk, Gréta, értsd meg!
Később Gréta áttelefonált Editnek, aki nagyon sajnálta ugyan, de megértette a helyzetet. Megígérte, hogy amint Gábor magához tér az ebéd utáni sziesztából, megbeszéli vele, mi legyen, és visszaszól.
Edit kora este jött át.
- Azt mondtad, talán jobb is úgy, ha csak kettesben vagyunk – vágott bele nyomban a baráti ölelgetések után. – Itt vagyok, hallgatlak.
- Megcsal! – nyögte ki végül nagy nehezen Gréta és könnyezni kezdett.
- Micsoda? Honnan tudod? Mióta? Kivel? – bámult döbbenten a meglepett barátnő.
- Várj, mert úgysem fogod elhinni - hüppögte -, Fannival – mondta ki végül nagy nehezen, majd hangos zokogásba kezdett.
- Milyen Fannival? Csak nem? – Tudta a választ, de nagyon azt akarta, hogy tévedjen.
- De vele, érted te ezt? Ekkora aljasságot, a saját húgommal – préselte ki magából alig hallhatóan, elcsukló hangon.
- Ez morbid, szörnyű.
Gréta valamelyest összeszedte magát. A konyhából két poharat és egy tálkában sok-sok jégkockát hozott,
- Két hete történt az a szörnyű késelés a Rióban, tudod abban a közkedvelt belvárosi klubban, biztos te is hallottál az esetről. Megütötte a fülem a hely neve, mert tudom, hogy Fanni korábban többször is említette már. Elkezdtem az interneten utána olvasni. Egyik cikk jött a másik után. Csak úgy véletlenszerűen a hely honlapjára keveredtem, kattintgattam, itallap, programok, partyfotó, és akkor megláttam őket. Három képen is szerepeltek. Az egyiken táncoltak, a másikon félre nem érthető módon ölelkeztek, a harmadikon csókolóztak.
-Mit csináljak? Váljak el? Menjek bíróságra, hogy aztán az egész világ rajtam röhögjön? Az első férjem inni kezdett. Az utolsó két évben mindenünk lefolyt a torkán. Úgy éreztem, nem bírom tovább. Meg akartam ölni, mindegy, elvitte a mája. Jött Bálint, mint egy jutalom. Az egyik mindent elvett, a másik mindent megadott. De a vége most is… Egyszer innen, egyszer meg épp az ellenkező irányból jutsz el ugyanarra a pontra. Valóban mindig azt kapja az ember, amit megérdemel?
Bálint jóval éjfél után érkezett vissza a nyaralóba. Bebújt az ágyba az alvó felesége mellé.
Másnap délelőtt a sült szalonna illatára ébredt.
- Pont most fogom ráütni a tojást. Már megterítettem a teraszon, menj, mindjárt kiviszem – küldte őt el a konyhából Gréta, miközben két poharat rakott le éppen egy tálcára.
Bálint a friss újságot lapozgatta, mikor a felesége letette a két tányért az asztalra.
- Még hozom a jeges teát is, egy pillanat.
A mosogató alatti szekrényből, egészen hátulról, a takarító szerek mögül előkotorászott egy megkopott, kisebb méretű fémdobozt, amiből kivett egy sötétbarna üvegcsét, amit még sok-sok évvel ezelőtt vett magához a patikában, ahol akkor dolgozott.
Egy régi reggelre gondolt, amikor ott állt egy pohár fölött, de végül is nem vitte rá a lélek, hogy megtegye. Most mind a két pohár aljára került néhány átlátszó cseppecske, melyekre rádobálta a jeget, majd kezében a tálcával kilépett a teraszra.
Bálint mohón ivott, ő pedig miközben a szájához emelte a poharat, a távoli kékség végtelenjébe révedt, amelyen a nap mézszínű fénye hol itt, hol ott csillogó aranyporként szikrázott. Nagy sötét madár repült a magasban, és mint valami hatalmas fekete olló vágta ketté a tökéletes szépségűnek tűnő feszített vásznat.