A megnyugvás útja
Már rég nem a vadság íz tombol bennem,
Nyugodt öbölbe vetem horgonyom.
A test elkopik, nyűtt ladik az ember;
Lélek-széllel kell vitorlát bontanom.
Az visz előre, ha botlik a lábam,
Vagy ha az elmúló tavaszt álmodom,
Tükröm szilánkjain villanva láttam,
Egymagam az úton, batyu vállamon.
Lassan a kormányt is átadom másnak,
Minden vagyonom két kérges tenyér,
Ernyedt vitorláim új szélre várnak;
A megnyugvás útja édes, lágy kenyér.
Vetés 2o25 o5 18
