Nyárelő
Cafatokra tépett idő,
arc-feledő szélben csattogó zászlók,
őrizetlen, örökölt emlékek kárhozott
mementói, feledhetetlen, oly sokszor
megemlegetett éveinknek.
Mélységi mámorba szédült az utca csöndje,
az iskola kiürülve, zártan, üresen áll, akárcsak
a szomszéd orvosi rendelő szabadságos terei,
hol szárba szökken a bokrok alatt a magány,
gyíkocska surran a küszöb előtt, fénylő csöndben,
ünnepi zöldben simogatják a lombok egymást,
s aszottra száradt, vén meggy, s cseresznyeágak,
tördelik ujjaikat a tűzhalálos, induló nyárban,
ahol azért akad annyi, ágon feledett gyümölcs
az utak mentén, ami jól lakatja még
a nyílt szemű, szabad szívű vándort…
2024-06-26
