Körbe-körbe
...És akkor úgy érzed, mindebből elég volt:
túlsúlyos a teher, túl sok a fehér folt.
Más diktált, elhiszed, a szíved lerobban,
a vigasz nem talál el hozzád sehonnan.
Gondra baj, aki félt régóta messze él,
volna híd, meginogsz, amolyan pengeél.
Imbolyogsz egyedül közel a seholhoz,
kizsebel az a kéz, amelyik eloldoz.
Csupa seb, különös, színtelen a jelmez,
hidegen mosolyog, valaki fegyelmez.
Nem lehetsz, visz az ár, amilyen szeretnél,
az az út meredek, az a bot veszett nyél.
Keresnek, menekülsz, elbújsz egy titokban,
lecsiszolt a keret, de belül piszok van.
Új a rend, hat a szer, a szike eret ér.
Savanyú levegő, szűkös a feletér.
A tükör csupa ránc, az idő leláncol.
Azt játszák el veled, azt hiszed, te játszol.
Megizzaszt a hideg, reszketsz a melegben,
szemedre olvassák újból, hogy neked nem...
Hátulról sokadszor, őszintén sehányszor,
megvádol a kérdés, a válasz lezárt sor.
De azért elvárják, te fizess mindenért,
és mikor belátod, az egész mit sem ért,
egyszerre abból is, ebből is elég lesz.
Szól egy hang legbelül, és talán felébredsz…
