Memoriter
Záróbeszéd egy emlékműavatásra
Ahogyan megyünk előre az időben,
s lefoszlanak rólunk mind a gúnyák,
leszünk pőrén engedelmesek,
s a tagadás tegnapi mázát levetvén
köszöntjük őket, az előbb élőket,
a régieket, akik itt vannak velünk még,
s nem csak az emlékezet, de a szárnyaló
jelenlét teszi naggyá az életüket,
s nem az álságos retrográd nosztalgiák,
poros álmodozások kivénhedt húrjain
játszik velünk a görcsösödő idő.
Ahogyan megyünk előre az időben,
ahogyan az a pillanat horizontunkon
áthalad, s csak a gyermek-öreg arcok
látnak át a keresztutak magányán,
egyedül való óráink univerzumán,
s csak mi, csak még egyszer, s azután
már csak egy időtlen blues kísér,
mint végső összegzés az elképzelt rendről,
bölcsülő ráncok a dalban, s a szél, a nap,
fény-ízű hajnal a szirtfokon, felhő-áram,
s megnyílik a vizek feletti tér,
ahogyan megyünk előre
az időben visszafelé…
2025-06-03
