Egymagad
Már semmi sincsen úgy, mint volt korábban,
ajtód helyén mogorva téglafal.
Így elköszönni, fájdalmas korán van.
M'ért baj, ha téged más is elszaval?
Elképzelem, mint üldögélsz szobádban,
mohó szemed sorokra sort nyakal.
Sokat meséltél, mindig is csodáltam,
zajok között a hangod volt a dal.
Nem tudhatom, mi lobbant lángra benned,
most ujjaidhoz számos seb tapad.
Ha meg se hallgatsz, el sem kell feledned;
s ahol lehetnénk, ott állsz egymagad.
