Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Elszegényedett nemesi család gyermekeként született, édesapja gazdatiszt volt. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd 1816-tól a pesti piaristáknál folytatta. Apja halála után a Perczel családnál dolgozott mint nevelő, közben a jogi egyetemen tanult, tanulmányai végeztével ügyvédi oklevelet szerzett. Első költeményeit az 1820-as években írta, 1825-ben jelenet meg a Zalán futása c. eposza, amely az egész országban ismertté tette a nevét. 1823-ban Görbőre került joggyakornoknak. 1824-ben vált meg végleg a Perczel családtól, és a náluk töltött évek költészetében sem múltak el nyomtalanul. Perczel Etelka iránt érzett szerelmét több versében is megörökítette. 1825-ben Budára költözött. Jogi pályáját később föladta, és 1826-tól kizárólag az irodalomnak szentelte idejét. Író barátai támogatásával megkapta a Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú szerkesztését, és ezt a munkát 1828-tól négy évig végezte. Egyre nagyobb részt vállalt a megélénkülő közéletben. Az MTA, melynek egyik első tagja volt, a magyar helyesírás szabályai szerkesztésével bízta meg. A Kisfaludy Társaság alapítója, és Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Auróra-kör vezetője volt. Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel közösen adták ki az Athenaeum és a Figyelmező c. folyóiratokat. Az 1837-ben nyíló Nemzeti Színházat, az Árpád ébredése c. darabjával nyitották meg.
1843-ban nőül vette Bajza József sógornőjét, Csajághy Laurát, akivel boldog házasságban élt. Részt vett az 1848-as forradalomban, képviselő is lett. A szabadságharc bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben kegyelmet kapott, és családjával együtt,1851-ben először Baracskára, majd 1853-ban Nyékre költözött. Élete utolsó éveiben Shakespeare Lear király c. drámájának fordításán dolgozott, ekkor született az Előszó /1850/ és A vén cigány /1854/ c. költeménye. Betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta, 1855. november 19-én hunyt el egy pesti gyógykezelés során. Temetése a Bach-korszak elleni néma tömegtüntetéssé vált.

Főbb művei:
1825 - Cserhalom
1825 - Zalán futása
1826 - Tündérvölgy
1826 - Délsziget
1831 - Csongor és Tünde
1831 - A két szomszédvár
1833 - A fátyol titkai
1836 - Szózat