Melankólia
Elkeseredett madarakat láttam tegnap este,
a fű a sárral átitatta magát.
A macskalány cirmos kandúrját kereste,
az úton részegen dülöngélt két barát.
Vészes borongás vánszorgott át a tájon,
izmos szívekbe szúrt egy rozsdás, ócska kés.
A fény megindult, hogy aztán félre álljon,
s néhány tekintet nem volt több, mint tettetés.
Az ég, mert úgy akarta, színtelenre váltott,
és nem hegedtek a lüktető sebek.
Hol többen voltak, egy ittragadt megállt ott,
és félve mondta csak, rég nem jó köztetek.
Kérges tenyérben fonnyadt virág kesergett,
egy félmosoly két könnycsepp között lapult,
Meggörnyedt vállra az "éppmost" ejtett terhet,
s a holnapokra pisztolyt fogott a múlt.
