Az Isten utánunk nézett
Földek, egek összeértek, s várták hogy értsed:
egy életre, nem egy napra szólott megtérésed.
Kérted itt a feloldozást megrablott létedért,
amely folyton tárna-mély poklokba szállt alá;
miért és meddig kérted újra, hány és hány halált
kellett elszenvedned untalan szabad akaratba fojtott
tagadásod okán?!
Kertemben vadrózsa árad, Pünkösd ölébe dől
sárga-fehér virágözön, s nélküle minden olyan
árva lenne, szegény és göcsörtös. Éltető lélek ez,
becsüljük meg, míg pergő napjaink aranyozza
a nékünk rendelt kegyelemi idő.
Köszönöm Uram, hogy nem hagyott el őriző
kegyelmed! Kérlek, hozz életembe fehér rendet,
fénylő reménységet, szeretetet, békét, türelmet,
hisz oly esendő az ember, sározván magát térdig,
s földre bukván azt hiszi balgán, hogy nélküled is
megáll, de csak félelmei rabja marad addig, amíg
föl nem emeled a lelkét, amely végső fájdalmában
mégis csak Tehozzád kiált!
Isten utánunk nézett, mikor Somlyóról elindulván
lábunk a zarándokok nyomába tévedt, itthonról
menvén hazafelé. Szívszorultan hallgat a vándor,
szó kevés, hogy kimondja mily érzület árad benne,
mintha fényből az éjszakába menne, s megszakadna
menten, ha nem érezné magán az Úr tekintetét…
Csöndes a kert, pünkösdi szél simogatja az estét.
Rended ez a csend Uram! Somlyóról még utánunk
néztél, s tekinteted őriz, megvéd pőre magunktól,
idegen bajoktól, amely igaz valónktól oly távol áll!
2026.05.25. Pünkösd hétfő
