Kép Anyámról |
Gyermekem, öcsém, húgom van, Most annyira üres a fény, hiányzik a szín a képről. Kis bogarak szemek helyén, kopott a keret és szétdől. A földön lécek túl ferdén, alattuk valami látszat. Mint legyen mindez egy festmény? Az dönthet, aki még játszhat. Álmodok magunkért szebbet, úgy sírok újra utánad. Bánt ahogy ugyanúgy ez lett: szeretet, közöny, utálat. Máshonnan figyelem, értem, ’ki mindent megnyert, az vesztett. Ami igaz volt, az m’ért nem? A vászon eleve feslett. Öröklét egynéhány sorban, a halál nem tisztán számtan. Nem hiszem, csupán a por van, mert fájtál s én neked fájtam, a hiány itt lent a börtön, bár tudnám, szemed fönt mit lát. A vésőt od’adom kölcsön, faragj ott fiadnak hintát! 2026.07.05. |