Útvesztő
Friss szél kapott a felhők ősz hajába,
a torz tükörkép gúnyosan nevet.
Rossz szellemeknek földet ér a lába,
s egy félbolond mindjüknek ad helyet.
Ahány az emlék, annyi dől magába,
a bosszú édes, áradó folyam.
Az itt kerengő már nem bírtja, kába,
mint félholt állat, mára pont olyan.
A holnap épp most mozdul rossz irányba,
hajtűkanyarban nem várt fordulat.
Új árucikk a józanész hiánya;
s mikor te sírsz majd, lesz, ki jót mulat.
