Korban III.
Ez a kor a visszatartott mozdulatok,
kordonnal határolt indulatok kora,
„megalázottak és megszomorítottak”
sokasága virtuális mocsokban fuldokol,
„egyiké a majom mennyország,
a másiké a majompokol”.
Az elfáradt tanárnő vonatra száll.
Ez a kor a partra özönlő migránsok,
s a „vérszagra” gyűlő éji vadak kora,
gyűlölet úszik a pillanat árján, s az ész
száműzötten kóborol, mikor mindenki
őrült késztetést érez, hogy arcodba vágja
mekkora senki vagy, ha régi úton araszolsz.
A takarítónő bezárja a rendelő ajtaját.
Máshol a málló vakolat térdig ér.
Ez a kor a tobzódó „perc-emberkék”,
s a nekivadult influenszerek kora,
másodosztályú senkik mérget üvöltve
a gyenge holdat is kelő napnak nézik,
s a kortárs idő egyre vadabb testet ölt,
füstölgő nyarunk már gyorsan őszre vált.
Szomszédasszonyom a kertjére néz.
Ez a kor a posztmodern Nobel-díjasok,
s a rendszerhű történészek kora,
istentagadók fekete misékre járnak,
új békepapság megtérésről szónokol,
s a kishitűeket is benyeli gyorsan az új
politikai protokoll, s minden meghasonul.
Az árva költőnő új könyvét dedikálja.
Máshol a málló vakolat térdig ér,
derékig, nyakig. Nem kéne tovább
várni, addig amíg…
2026-10-11
