Katona József bujdosásai

Kecskemét város leghíresebb szülötte egykor pesti életről, színházi babérokról, beteljesült szerelemről álmodozott. Egyik sem adatott meg neki. Örök magányosa maradt az életnek, a művészetnek és a szerelemnek. Lelke fölött állandó és kevélyen kitartó harcot vívott a szenvedély és a kötelesség, mint a nagy francia klasszicista drámák hőseiben. Sorsa tipikus magyar sors, a bujdosó sorsa, ahogy a magyar ember karakterét felfedező Prohászka Lajos gyönyörű könyvében írta.
Plebejus ivadék volt a Partiumból, apja igazi magyar polgár, dolgos, becsületes és a kor átlagát meghaladó műveltség birtokosa. Fia örökölte a fenti erényeket, de szelleme az egész európai irodalomban egyedülálló drámai tehetséggé szélesedett. Tisztesség és tehetség, ez emelte Katonát a magyar szellemtörténet legmagasabb csúcsáig. Mégis, a hivatalos irodalomtörténet a mai napig nem rehabilitálta lírai tehetségét, nyelvi felülmúlhatatlanságát, csodálatos magyarságszeretetét. Ma csak a Bánk bán él a köztudatban, s a középiskolai oktatás el is követ mindent annak érdekében, hogy e korszakok felett álló remekművet fanyarrá, érthetetlenné, megközelíthetetlenné rontsa.

 Pedig Katonát a legnagyobb ambíciók vezették, olyan hőst szeretett volna teremteni, aki egyszerre képes Hamlet és Otelló tragikai nagyságát magába sűríteni, s akinek alakja az egész magyar eidosz reprezentánsa lehetett volna. Ma már látjuk, hogy az eredmény nem igazolta Katona elvárásait, mert az alkotó híján volt annak a bölcsességnek és élettapasztalatnak, amivel később már rendelkezett. De akkor már polgárrá fokozta a kor azt a zseniális fiatalembert, aki olyan szintézisről álmodozott, amit sem Shakespeare előtt, sem azóta mertek még csak megkísérelni sem. Katona megtette húsz évesen, műve mégsem torzó, hanem a drámairodalom egyik megközelíthetetlen magaslati pontja. S bár nem azzá lett, mint aminek Katona szerette volna, mégis tökéletessé lett szerkezetében, alakjai ábrázolásában, nyelvének csiszolatlan szépségében. Sokan kísérelték megfejteni és kibontani a tragédia értelmét, motivációit. Ahány kor, annyi magyarázat. Minden kor a saját politikai hitvallását keresi a Bánk bánban, de a mű felette áll mindenfajta megközelítésnek. Talán egy dolog volt, ami minden magyarázat kollektív bűnévé aljasodott. Nem látták meg a Bánk bánban azt a históriai üzenetet, hogy a magyarság harmóniája az egyetlen harmónia Európában, s minden ideáramlott idegen expanzív szándék úgy hatolt ebbe a magyar harmóniába, mint pusztító döglegyek az egészséges organizmus testébe.
Nem szabad szétválasztani Bánkot Melindától és gyermeküktől. Együtt azok, amit a teremtés diadalának érezhetünk. A család a nemzet metaforája Katona művében. Talán több is annál…
Katona műve megélte mindazt, amit a szomorú magyar sors annyi alkotóval megtett: félreértették, cenzúrázták, talán akarnoki szándékkal félredobták. Bár a mű nem lett a torzó, Katona életműve mégis azzá romlott. Visszatért Kecskemétre, szíve tele volt sajgó sebekkel, s polgárrá lett, ahogy a kötelességérzete megkövetelte. Szerelmi szenvedélye nem csökkent, csak átalakult, békés idealizmusként szórta sugarát a megsebzett szíve fölé, halk és rezignált sóhajokká nemesíthette a sebzett költő őrjöngéseit. Így élt még tíz évig. Tett még néhány kísérletet arra, hogy ismét élhessen az irodalmi szenvedélyének. Megteremtett egy képzeletbeli színpadot,- szülőföldjét. Tömegeket mozgatott, évszázadok tragédiáit írta vissza a megnehezült elmékbe. Tette ugyanazon tömörséggel, elrévedő önmarcangolással, feljajduló hazaszeretettel. Így írta meg Kecskemét városának históriáját. Hűen és kötelességszerűen színtiszta magyarságához, ábrándokkal és szenvedéllyel a művészethez. Utolsó kísérlete a régi mészárszék színpaddá történő átalakításának terve volt. Társaságokba járt, szívesen hívták, mégis mintha látnánk dacosan magas magányos alakját, szótlan merengéseit. Talán barackot is nyomhatott utolsó előtti útjának reggelén a kecskeméti evangélikus iskola padjait koptató Petrovics Alexander fejére, hogy majd a városházától nem messze úgy essék össze elpattanó szívével, ahogy leomlott Bánk Melinda teteme elé.
Felravatalozott teste felett még piszkos anyagi alkudozások zajlottak,- így teljesedett be a sorsa. Utolsó útja a kecskeméti köztemetőbe vezetett.