Filmszalagon az irodalom 1. Barry Lyndon/Kubrick

Általában a művelt olvasóközönség vagy az irodalomtörténetben, irodalomtudományban némi jártassággal bíró ember fanyalogva fogad minden új filmes adaptációt, ami egy-egy klasszikus regény vagy drámai műből készült.
Sokan vélekednek úgy, hogy az olvasótól elveszi azt az élményt, amit az olvasás örömének tartunk, a fantáziánk szabad csapongását egy megkezdett írói gondolat szárnyával.
De úgy illő, hogy figyelembe vegyük egy-egy filmes feldolgozás hozadékát, miszerint kapunk egy lehetséges értelmezést, sokszor dokumentálhatóan valós korrajzot, a képi világ által megteremtett egyéb művészi asszociációkat. Így a film, mely elég bölcs ahhoz, hogy megjelenítsen valós írói szándékokat, s elég bölcs ahhoz is, hogy megjelenítsen lehetséges olvasói szándékokat, hasznára válik az irodalomnak.


1975-ben került a mozikban Stanley Kubrick későbbiekben 4 Oscar-díjat, s számos magas rangú elismerést nyert filmje, a William Makepeace Thackeray regényéből készül Barry Lyndon.
Thackeray az angol romantika elvirágzása idején tűnt fel, de neve ma is kevéssé ismert az átlagolvasók körében. Pedig Thackeray, akit Dickens ellenlábasának szokás tartani, s aki sosem tudta az átlagolvasó szívét annyi szeretettel és melegséggel körbefonni, mint a másik nagy angol, mégis nagyobb és jobb író, mint Dickens.
Gyilkos irónia, nagyszerű, de ostorcsapásként ható humor jellemezte, melyben semmiféle Dickens-i megértésnek nincs helye. Maró gúnnyal teszi nevetségessé a korabeli valamennyi társadalmi réteget. Nem tisztel semmit, nincs előtte rang, tekintély, kiváltság, az emberi erénytelenségek múzeumát építi fel teljes életművében.
Bejárja Franciaországot, Németországot, meglátogatja Weimarban Goethe-t, lefordítja Hauff meséit, s gyakorta fordít német költőket. Álnéven írja első műveit, újságíró, ahol későbbi ragyogó iróniájának minden mesterfogását megtanulja.
Hatalmas sikert aratott A hiúság vására című regényével, melyet újabb nagy siker követ, a Sznobok könyve.
Thackeray, aki maga is gazdag és előkelő családból származott, kitűnő iskolákban tanult, Tennysonnal, a nagy angol költővel tart barátságot egyetemi évei alatt, mindig megvetette a nem szellemi javakból táplálkozó arisztokratizmus minden formáját. Ő honosítja meg a sznob kifejezést a szellemi élet mindennapjaiban.

 


A Sine nobilitate latin szókapcsolat rövidítése a sznob (snob), melyet az angol kollégiumokban tanuló, nem nemesi származású fiúk ajtajára írtak ki, akik szerettek volna mindenáron öltözékben, viselkedésben, modorban az arisztokratákhoz hasonlítani.
Thackeray, sikeres regényírói pályája ellenére is sikertelen maradt a magánéletben, felesége megtébolyul, maga búskomorságba esik. Viszonylag fiatalon, ötvenkét éves korában, 1863 karácsonyának szentestéjén az ünnepi vacsoraasztal mellett, a karosszékében ülve örökre elaludt.

A Barry Lyndonról úgy emlékeznek meg az irodalomtörténetek, mint valami kártyaregényről, pedig jóval több ennél.
Benne van minden Thackeray-t jellemző irónia,a sznobizmust, a törtetést, a képmutatást kitűnően megrajzoló jellemábrázolási képesség. Kalandos, izgalmas, megható és megrázó. Színes, az élet kavalkádját, a helyi színezetet jól megfestő nagyregény. Benne van az ír táj, III. György Angliájának kiváló társadalmi rajza, benne van Németország, a német élet és a porosz akaratosság korhű ábrázolása.
Kubrick filmje zseniális a maga nemében. Mindenidők legszebb kosztümös filmje, s bátran elmondhatjuk, hogy a legszebben fényképezetté is. A rendező az operatőri munkát is felügyelte, rendezte, így lett a film a XVIII. századi festészet ihletett szépségű filmes újraábrázolása. Ennyi szép táj, ennyi festői totál egyetlen filmben sem található.

 

 

A film készítésekor nem használtak belső reflektoros megvilágítást, hanem mindent gyertyafényben vettek fel. A külső és belső forgatáskor speciális lencséket alkalmaztak, melyek pompázatos színvarázst voltak képesek a vászonra örökíteni. Az egész alkotást a lenyűgöző, a mai napig utolérhetetlen színpompa, a fények egészen életszerű csodája teszi önmagában külön élménnyé.

 

 

A film zenéje, mely az amerikai filmes akadémia díját méltán nyerte el, Mozart, Vivaldi, Handel concertóiból áll össze, a század csodálatos hangulatát visszaidézve.
Ryan O’Neal címszerepben való játéka példás és sokszor nagyon megindító. Minden szerepet csodálatos átélés jellemez, mely III. György korába repíti vissza a nézőt, ahol Redmond Barry az ír hamiskártyás, kalandor, szoknyapecér, dezertált katona, csaló és szerencsejátékos keresi az élet megragadható nagy pillanatait, melynek ideája állandóan becsapja érzelgős, de konok és sóvárgó lelkét.