Az ősz már előttem térdepel,
hűs szája bús ködöt ereszt:
szétsimul a fáradt ónlepel.
Az éjtől vacog a templomkereszt.

Megdermedve áll az égbolt,
az ősfák közt kék árny rebben
és halkan révedez a holt,
elárvult, végtelen csendben.

2007.08.26