Aranylant

Fogtad a kezem,
s nem tudtam milyen ez a nap
talán templomcsendű vasárnap
vagy éppen sötétfényű szombat est?
Arcunkra pergette az eső gyöngyeit
csak álltunk sorsunk gördülő kövein
e mozdulatlan némaságban
az ősz sárga aranyán
elomló vágyaink
a percek hosszú csendjében
kinek kábult elméjén fény világlik
a fasorok ráncos lombjain
megpilledt a gondolat.

[...]

Elviszlek – szóltál halkan -
ahol magunk teremtünk árnyakat
hazát, házat, álmot, világot,
ájult éjszakákat
gyűrött hajnalokat
fénybe fürdő Napot.