Kökény ízű szél suhan a domb alatt,
a fák között kábult, lila éj enyészik.
Odvak mélyén ébred hűsen a gondolat
s az első fénnyel felszökik az égig.

A szertefoszló égbolt lágyan leomlott.
Az ájult ívű felleget rőt láng töri át
és némán megáld egy ódon templomot.
Partok mellett búsan ring a barna nád.

Távol, ősi réztorkú harang kondul,
hangja lassan mindenütt életet fakaszt,
s a magányos berek ében árnyain túl
szürke lelket ébreszt a hajnali malaszt.