Oscar Wilde: Húsvét napja

Húsvét napja


 


Zengtek az ezüstkürtök a Dómon át,


Áhítatban térdeltek az emberek,


S észrevettem lehajtott fejük felett,


Akár egy nagy Istent, Róma Szent Urát.


Papként habfehér palást fedte vállát,


Királyként vöröset öltött magára,


S fején volt hármas aranykoronája*:


Fény és dicsőség kísérte a Pápát.


Titkon visszaosont ahhoz a szívem


Ki a magányos tengernél kóborolt**,


És nyugvóhelyet hiába keresett:


’Rókának jut barlang, madárnak fészek,


Egyedül én vándorlok kimerülten,


Lábam sebzett, s iszom a könnytől sós bort.’


 


* Pápai tiara


** Jézus Krisztus


 


2009-03-05


       



 


Easter Day


 


THE silver trumpets rang across the Dome:
The people knelt upon the ground with awe:
And borne upon the necks of men I saw,
Like some great God, the Holy Lord of Rome.
Priest-like, he wore a robe more white than foam,
And, king-like, swathed himself in royal red,
Three crowns of gold rose high upon his head:
In splendour and in light the Pope passed home.
My heart stole back across wide wastes of years
To One who wandered by a lonely sea,
And sought in vain for any place of rest:
'Foxes have holes, and every bird its nest,
I, only I, must wander wearily,
And bruise my feet, and drink wine salt with tears.'