Akár az indigó, oly kék lett az ég,
közel jött hozzám, két karom kitárom;
vége lesz a napnak, tudom, ám ma még
egyszer magamhoz ölelem világom.
Ott lesz valahol messze a csillagom:
fekszem a füvön, mint ki csodára vár,
elalszom lassan, álmomban hallgatom:
magához szólít, ahol nincsen határ.
Hozzá költözöm, én lobbantom lángra,
szikraként bújok mind örök testébe;
az emberek néznek, és a fényt látva
eltűnik bánatuk minden estére
      Nincs többé bús magány, amitől féltem:
      Ma éjjel angyalok jönnek el értem.