W.B. Yeats: A vándor Aengus dala



Kimentem a mogyorósba

- Fejem lángolt a vad tűzben -


Vesszőt vágtam s lehántottam,


Horgomra egy bogyót tűztem.


Fehér lepkék keltek szárnyra,


Sok lepke csillag ragyogott,


Bogyóm egy patakba dobtam,


S fogtam egy ezüst pisztrángot.


Amikor a földre tettem,

És mentem tüzet szítani,


Valami megzörrent ott lenn,


S a nevem mondta valaki:


A hal egy fényes lányka lett,


Hajában egy almavirág,


A nevem mondta s elszaladt,


Eltűnt a tiszta légen át.


Bár öreg vagyok, s jártam én

Kietlen földön, s dombokon,


De megtudom, hogy merre ment,


Kézen fogom s megcsókolom.


Sétálok majd tarka fűben,


S míg áll a világ és terem:


Holdnak ezüst, Napnak arany


Almáit én majd leszedem.


2014-09-09



The Song of Wandering Aengus







I went out to the hazel wood,

Because a fire was in my head,

And cut and peeled a hazel wand,

And hooked a berry to a thread;

And when white moths were on the wing,

And moth-like stars were flickering out,

I dropped the berry in a stream

And caught a little silver trout.



When I had laid it on the floor

I went to blow the fire a-flame,

But something rustled on the floor,

And someone called me by my name:

It had become a glimmering girl

With apple blossom in her hair

Who called me by my name and ran

And faded through the brightening air.



Though I am old with wandering

Through hollow lands and hilly lands,

I will find out where she has gone,

And kiss her lips and take her hands;

And walk among long dappled grass,

And pluck till time and times are done,

The silver apples of the moon,

The golden apples of the sun.