Aztán más lett a
világ, mert

magyarok lehettünk!

Húsz év után Észak-Erdély

szép hazánk lett nekünk!

Alig hittük, hogy ez igaz,

s kicsordult a lelkünk.

Jött Durdukás, a
barátom,

kit román anya szült;

szűkölt, sírt és úgy remegett,

míg redves tönkön ült.

„Mi lesz velünk?” – Annyira félt,

hogy csaknem megőrült.

Bevallom én,
örvendeztem,

hogy fut a sok román!

Nem bántotta senki őket

csak néztünk: lám, no lám -

üres kézzel jöttek ide,

S most dús a rakomány!

Lett jó munkám,
saját puskám,

erdőőrőr lehettem!

Ha akartam, használhattam

végre saját nevem.

S ha a csendőr megállított,

Nem volt mért rettegnem.

Megállított
engemet is

fileházi utcán,

majd indultam Anikóhoz,

nagy büszkén azután.

Fontos dolgom akadt akkor:

hiszen várt rám egy lány.

Apósomék lócán
ültek

a szemük könnyel telt;

anyósom szólt a lányának:

„Anikó! Vár a kert!”

És Anikó, kiszaladván,

válaszolni se mert.

„Elviszed hát…
asszony, mit szólsz?”

„Hát mit hogy szóljak én?

Az ő kezét kéri tán meg,

ugye nem az enyém?”

„Igazad van” – szólt az após,

s bólintott a székén.

„Felépítem én a
házat,

és őszre kész leszen:

napfény táncol nagy vidáman

a barna zsindelyen!”

Így beszéltem, míg Anikó

bejött nagy félszegen.

„Téged akar” –
szól apósom,

és felém mutatott.

„Elmennél-e utána hát,

ezt csak te tudhatod!”

És Anikó pipacs színnel

halkan így suttogott:



„Ahogy anyámék akarják…”

és aztán kifutott.

„Édes fiam, megvolnánk hát”

- az öreg sóhajtott -

„hozd ide azt a pálinkát,

igyunk egy kóstolót!”



Megtartottuk az esküvőt

csendes volt és szerény;

pár rokonon kívül néhány

ismerős lány s legény.

Mégis jó volt, s a boldogság

felcsillant, mint a fény.



Tisztás szélén épült házunk,

gyantaszag járta át;

és Durdukás vitte haza

asszonynak Julikát;

s feleségem ott szültem meg

kisfiunk, Andriskát.



Szabad voltam, és mi hárman

éltünk nagy boldogan;

csizmát vettem Andriskának

a szomszéd vásárban.

Ezért él hát, lám, az ember!

Mást nem is akartam!



…Derült égből villámcsapás,

mindennek vége lett:

öcsém vitték katonának,

keserű s komor lett.

És egyszer egy őszi napon

kaptam egy levelet.