Metsző s hideg e téli lég,
Metsző s hideg e téli nap,
Ám a kicsik úgy szaladnak,
Mint táncoló aranyszemcsék.
Néha festett bódé körül
Bakák peckes lépte koppan,
S csibészek kék szeme lobban
Sivár-kócos bokrok mögül.
S míg vén nővér búj egy könyvet,
Belopóznak a téren át,
S indítanak papírflottát,
Hol zöld-bronzban Triton szenved.
Majd vad szökést eljátszanak,
Menekül a lármás horda,
S kéz a kézbe kapaszkodva
Sötét, kopasz fára másznak.
Gonosz fa! Ha neked lennék,
S másznának rám kisgyerekek,
Tavasz lenne a tél helyett,
S kék-fehérben virágoznék!
Le Jardin Des Tuileries
This winter air is keen and cold,
And keen and cold this winter sun,
But round my chair the children run
Like little things of dancing gold.
Sometimes about the painted kiosk
The mimic soldiers strut and stride,
Sometimes the blue–eyed brigands hide
In the bleak tangles of the bosk.
And sometimes, while the old nurse cons
Her book, they steal across the square,
And launch their paper navies where
Huge Triton writhes in greenish bronze.
And now in mimic flight they flee,
And now they rush, a boisterous band—
And, tiny hand on tiny hand,
Climb up the black and leafless tree.
Ah! cruel tree! if I were you,
And children climbed me, for their sake
Though it be winter I would break
Into spring blossoms white and blue!
|