Robert Frost: A hegyi feleség
Túl
nagy volt a magány, csak a
Zord
hegyek,
Ketten
éltek fent, nem voltak
Gyermekek.
Alig akadt
tennivaló
Odabent,
S ha
férje vetni, fát vágni volt,
Vele ment.
Tönkön
ült, s a pityókát tűzbe
Dobálta,
Közben
csendben dúdolgatott
Magában.
S
egyszer messze ment szedni egy
Kis tüzelőt.
Nem hallhatta,
hogy az ura
Kereste őt -
Nem
válaszolt, nem szólt, s nem jött
Vissza
sem.
Állt, s
elfutott, majd elbújt a
Sűrűben.
Kutatta
férje, de sehol sem
Találta,
S
kérdezte anyját is, hogy ott
Van-e nála.
Akkor
jött rá hirtelen a
Sír felett,
Hogy mindannak,
mi köztük volt -
Vége lett.
The Hill Wife
It was too lonely for her there,
And too wild,
And since there were but two of them,
And no child.
And work was little in the house,
She was free,
And followed where he furrowed field,
Or felled log.
She rested on a log and tossed
The fresh chips,
With a song only to herself
On her lips.
And once she went to break a bough
Of black alder.
She strayed so far she scarcely heard
When he called her -
And didn't answer - didn't speak -
Or return.
She stood, and then she ran and hid
In the fern.
He never found her, though he looked
Everywhere,
And he asked at her mother's house
Was she there.
Sudden and swift and light as that
The ties gave,
And he learned of finalities
Besides the grave.