W.B. Yeats: A második eljövetel
Tombol a forgószél vad haragja,
Solymász szól, de a sólyom nem hallja;
A mag nem bírja, csak pusztulás van;
Elszabadult a káosz a világban.
Vérfoltos ár tajtékzik, s mindenhol
Vízbe fúl az ártatlanság ünnepe;
A jók hitük vesztik, s a gonoszok
Tele vannak heves szenvedéllyel.
Közeleg már a kinyilatkoztatás;
Közeleg már a Második Eljövetel.
A Második! S alig mondom ezt ki,
A roppant kép, a Spiritus Mundi
Bántja szemem: a sivatag homokjában
Egy emberfejű oroszlán alak,
Üresen s kegyetlen néz, akár a nap.
Combja megmoccan lassan, mialatt
Dühödt sivatagi madarak árnya kering.
Sötétség hull ránk megint; de már tudom,
Hogy húsz évszázadnyi rideg alvást
Tett rémálommá egy ringó bölcső,
Miféle vadállat az, mi idejét érezve
Elcsoszog megszületni Betlehembe?
The second coming
Turning and turning in the widening gyre
The falcon cannot hear the falconer;
Things fall apart; the centre cannot hold;
Mere anarchy is loosed upon the world,
The blood-dimmed tide is loosed, and everywhere
The ceremony of innocence is drowned;
The best lack all conviction, while the worst
Are full of passionate intensity.
Surely some revelation is at hand;
Surely the Second Coming is at hand.
The Second Coming! Hardly are those words out
When a vast image out of Spiritus Mundi
Troubles my sight: somewhere in sands of the desert
A shape with lion body and the head of a man,
A gaze blank and pitiless as the sun,
Is moving its slow thighs, while all about it
Reel shadows of the indignant desert birds.
The darkness drops again; but now I know
That twenty centuries of stony sleep
Were vexed to nightmare by a rocking cradle,
And what rough beast, its hour come round at last,
Slouches towards Bethlehem to be born?