Ahogy szeretsz, úgy szeretlek én is;
mindig szerelmes, hívő és konok.
Ahogy a szíved dobog a mélyben,
úgy élek én, és úgy gondolkozok.

Védelek én szóval, karddal, ha kell,
És küzdök érted szakadatlanul;
szelíden, mint a szűzi hóvirág,
s mint az anyafarkas, ha megvadul.

 Néped tart életben, s ha az elvész,
örökre kialszik régi fényed...
Hazátlan kóborolok majd akkor -
szegények közt is a legszegényebb.