Jönnél-e ágyamba hideg téli estén, mikor fagy nyújtódzik fák lombtalan testén, lennél vigasztalás, hűs
csendje a szónak, akit nem érdekel, mit diktál a holnap, adnál lélek álmot, lelked tárházából, elrejtenél benne a gonosz világtól?
Adnál kéretlen is csókot, de nem mérve, adnál szárnyat újjat, hadd szállhassak
végre, nem kötnél a Földhöz, elengedve messze? -Úgyis
visszajönnék kezedet keresve, csak még van pár álmom, azok után hajtok, eddig nem engedtek a lelketlen latrok!
És ha visszatérek lélekben és testben terítnél e asztalt megszépült lelkedben? Majd egyszer elhívnak, nem ejtenél könnyet, mosollyal morzsolnád markodban a földet, ami testem zárja rideg faládába, arra gondolnál csak, hogy nem éltünk hiába? Ha majd átléptél a bánat fájó testén: -Jönnél-e ágyamba hideg téli estén?
Vetés 2021 11
11
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/308004856_5874568032577843_3880524585824601233_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FBOLs8JFp2IAX9QaLuG&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AT8JCp-apllaWZs1qdO4jbHhFO8ZSnO9SX0X1I15UEojtg&oe=6334AB39) |