 | vers | Költészet és valóság/Aranylant szemben templom állt meg,
hallgatott e szelíd imafészek,
a hold még rákönyökölt,
s a villamos is sárgán
fütyörészett. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant És még egy ilyen:
se ütem, se vonal, se szín,
csak körbeöklendezett tárgyak,
görbült igék, pár ferde rím,
|
|
| életkép | Költészet és valóság/Aranylant Az opál-ég peremén
Újra háború dúl,
S az ősi bérceken
Konszolidált
Hallgatás az úr. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Őzek az éjben,
rókák, nyulak, szarvasok,
jó, hogy még itt vagyunk,
jó, hogy még itt vagytok,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A percet, ha most nem éled,
Elszállhat minden reményed,
Elszáll, mint a köd a széllel,
Álmaidat tépi széjjel.
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Ilyenkor már vörössé érik a bogyó, s a folyók áttetsző vizében az ezüstszínű halak száznyi apró horgonyként bújnak meg a kövek között |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Ébredő fák s fodros felhők
árnyékában lépkedek;
kék ég felé nyújtózkodnak
zöldellő kis ligetek.
Rügy bomlik a barkaágon, |
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant A fehérre meszelt éjszakákon
még lázad a haldokló tél utója,
de már közel az április,
az én tavaszom,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Valami bűzlik, látszat-zűrzavar,
ismert jelenség, történt már ilyen.
A kéz kezet mos, vagy csak eltakar,
ki tud ma hinni itt még bármiben?
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Amikor meghalnak az álmok,
velük egy kicsit meghalunk mi is...
Hiába jövendölt szép jövőt a látnok,
megkaptuk az élet lázgörbe szárnyait. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Találkozásaink közé esztendők szorulnak,
évgörbéken, évek élén kattogó idő,
lezáratlan beszélgetések,
befejezetlen szavak, mondatok,
hallgatag évszakok, |
| | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet A szív szomorúságából fakadnak könnyeink. Aki sír, bánkódik. Bánkódik saját vagy mások fájdalma, csapása vagy bűne miatt.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A vaskorlátra rongyokat kötöztél,
kérdezted, magadtól majd ki véd meg,
lepke rebbent eléd a semmiből, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A hajnal fakó résein át
már megvillan a reggel.
Megborzongok, mint az,
’kivel szembejön egy álom |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kezemből kinőtt egy madár,
aztán a vállamra szállott,
elhagyta börtön otthonát,
mindég szabadba vágyott. |
| | vers | Költészet és valóság/Ezüstlant Már nem vár a falka és a rétek,
elhagytak a szépívű hormonok,
éveim súlyába ragadtam,
lábamat húzva, eget bámulok. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Régi, félbehagyott vázlat,
amit magunkról elmondhatunk,
egyetlen bizonyosságunk az út,
s a kezdeti, végső lépéseink |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Elkoptathatnak az évek,
de fényesre is csiszolhatnak,
tiéd a választás, s az utak útja is,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Meleget temetnek
Már a napok
Halott papok
Vágyaim |
| | esszé | Magazin/Film-Színház-Muzsika C.S. Lewis személyisége és alakja nagyon figyelemre méltó.
|
|
| rapszódia | Költészet és valóság/Aranylant A ház előtt
markos szelek morognak,
tar ágakon
dülöng a holdsugár,
a kép komor,
vékonyka ösvény
vág a dombnak,
gödrök, kövek, jégfolt,
tél van, már február. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Újra kései siratók szemforgató jajongása
ömlik el egy újabb hant felett, hol csak
Egyetlen Barátod szólhatott utoljára Hozzád,
s ráfelelhettek a hőgutás temetői lombok:
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Ha virág lennék.
kezedbe vágynék,
borzoljon a szél,
takarjon árnyék,
virágozz te is,
itt az idő, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Angyali zöld madarat köszönt a hajnal,
a kiáltás megáll, majd felszáll az égig.
Verdes a szép szív, halál-sebes angyal |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A vers növeszt hágcsót
a gondolatnak
hogy mászni tanuljanak
rajta az emberek
|
| | esszé | Publicisztika/Publicisztika A tartalmas mondanivaló mellett a versek formai és hangulati változatossága szintén nagy erénye ennek a kötetnek. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kövér ködökbe múlt az este,
árnyék osont a kert felett.
Az ablakot két macska leste,
türelmük végül elveszett. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ez is megvolt! Kerek hetven,
Az ÉLETEM, -megszerettem!
Tiszta inget vettem mára,
Úgy léptem ki a világba. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Boldogult emlékezetű idő,
vékony fonál, ifjúság,
amelyben a jelen eljövendő,
s az emlékezet maradandó, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Választóvíz, magzatvíz elfolyik,
búvó patak-idő sodor vágyva a jóra,
mint egy régi zsoltár, szívdarab, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lefokozom a mátrixokat
Nem akarok
Földre járó csillagot
Ember vagyok
Ki örökölte a tudatot |
| | elbeszélés | Novella/Elbeszélés Huszonnyolc év múlva pontosan ugyanott feküdt, ahol a felesége, asszonya, kicsinyke kis szentje. Meglett ember voltam, elmúltam negyvenéves, s próbáltam érett lenni. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Meleg szavak, új kép a díszkeretben,
nyitott boríték, kétes tartalom.
A veszteseknek nem jut még szerep sem;
a csizma talpa fenn az asztalon. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Sötét az ég is így február havában,
Kevés a fény kint, bent kísért a múlt.
Álmaid tavasza ronggyá nyűtt, ruhátlan, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Földből kifordult, festett arcú holtak
január végi hold alatt körtáncot járnak
az élők elfeledett útjain, és a szélfényű
utcákon egyre kövéredik a csönd; |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Félünk hogy kései
Szerelmünk kései
Felszabdalnak
Félünk és virrasztunk
A nagy kő alatt |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Pántlikás szavakkal ékített májusfák
dőlnek otthonaink elé. Nép-viseltes,
jelmezes ünneplések nem ütnek szíven,
de arcul vernek valamennyiünket, akik még |
| | glossza | Magazin/Hétköznapok és Csodák A magamfajta irodalmi korhelynek mindig egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy a hétköznapi élet ezernyi jelensége kapcsán beszélhet arról, amit a legjobban szeret: fecsegni az irodalomról.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lehunyt szemedben másod ébred,
tükör-homályban két tekintet.
Valótlan álmok jönnek érted,
ez biztat, annak fénye int meg. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ez itt egy sarlatán világ, letépett,
mint virágot a sírról a zsivány.
Mikor bakancsával az arcodra lépett,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy gyufalángnyi csóktól
a vágy szerelemmé robbant
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Fekete ködök úsznak ezer éve már,
mindig is hosszan sötétlett a január.
Már a Karácsony sem fénylett, |
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
