 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Most annyira üres a fény,
hiányzik a szín a képről.
Kis bogarak szemek helyén,
kopott a keret és szétdől.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy ennek hisz, más annak bókol,
tapintható a párhuzam.
Ez mit se hall, az ért a szóból,
s vagy elrepít, vagy rád zuhan. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Titokban kötényébe könnyet törölt
s folyó áradt, elmosta a szép tavaszt.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Hiába áltatom álmokkal magam,
idővel minden ruha kifakul,
foltozgatom, bélelem, hasztalan -
hófehér ingeden átvérzik a múlt. |
|
| vers | Költészet és valóság/Ezüstlant Földek, egek összeértek, s várták hogy értsed:
egy életre, nem egy napra szólott megtérésed.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Mi itt maradtunk nélküled árván,
s minden szavunk dalaid súgják,
az igazat, a régit, a verseket,
dalba szelídült nép-magunkat
|
|
| elégia | Költészet és valóság/Aranylant Az este küszöbén üldögélve nézem,
Buda fölött miként fénylenek föl
egyenként
a júliusi csillagok;
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Középiskolai osztálykép. Lassan percre pontosan negyvenkét esztendeje annak, hogy készült. Utolsó évesek voltunk, és nem sokkal a ballagásunk előtt álltunk össze egy pillanat erejéig így. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lakunk az idők ormán, Knosszosz
közelében, ahol botladoznak az órák,
s küzdelmesek az emberes hónapok.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Felleges éj úszik a sínek felett,
s mint mindig, tisztázatlanok a körülmények,
hogy miért kószálnak tinédzserek őrizetlen
a budapesti éjben, kiszámíthatatlan végzetük felé. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A távollétre nincsen mit felelni,
s az életemhez egy élet - kevés.
Új tavasz van. Bárcsak tudnám, mit lel, s mi,
vajon mi lesz az, amit észbe vés? |
| | novella | Novella/Elbeszélés - Jön ez a választás, tudod, és ez aztán végképpen megbolondította őket. Gyűlnek itt, tömörülnek ott, ragasztanak, festegetnek, firkálnak mindenfelé |
|
| esszé | Publicisztika/Publicisztika Kellenének, nagyon is kellenének bizony napjainkban is a versek, és nem egyszerűen az irodalmi tananyag gyarapítása miatt.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Te vagy, ki már oly régen nincsen itt,
s még mindig én kapaszkodom beléd.
Vigyázlak, mint a féltett kincseit
szívében őrző nincstelen cseléd, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Elébe megyünk, minduntalan,
míg itt vagyunk a múló időnek,
s évről évre parázsló reménnyel
feltámadásunkra várunk, húsvétunk, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Azt kérdezed, hová lett a mosolyom...
Mikor a városon keresztül jöttem,
sok volt az ellenség, kevés a rokon |
|
| publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Egy, a maga nemében rendhagyó alkalom okán gyűltünk össze, ez év márciusában a kultúra, az írott szó, a könyvek szentélyében, az Isaszegi Jókai Mór Városi Könyvtárban. |
| | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet Tanítványaitól kérdi Jézus: "Kinek tartjátok az Emberfiát?" Péterrel válaszolom:
"TE VAGY A KRISZTUS, AZ ÉLŐ ISTEN FIA!"
|
|
| elégia | Költészet és valóság/Aranylant És akkor hirtelen furcsa, idegen hűvös csapott meg,
ahogy a nagykörúton lépdeltem holnap-tervezőn;
kezemre néztem – éreztem, fázik, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Gyúlhat szörnyű kín korbácsok szavára,
s kélhet közöny, ha már a szív se lát,
téphet sebet tövisbokornak ága, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A Föld meg az ég peremén
játszik a tűzzel a szélben,
sírnak az ittmaradottak:
elmegy az őszben az Isten.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ázott körte virágszirmok között
pirosló tulipánok szálegyenesen állnak.
Most valahogy a szokottnál is nagyobb, |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Ébredő fák s fodros felhők
árnyékában lépkedek;
kék ég felé nyújtózkodnak
zöldellő kis ligetek.
Rügy bomlik a barkaágon, |
| | novella | Novella/Elbeszélés Állt a sír előtt és potyogtak a könnyei. Vadas Roland, élt 52 évet – vágott a szemébe a felirat. Leguggolt és a rózsacsokrot a virágtartóba helyezte. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Túléli a táj az emberhiányt,
nem fáj senkinek, idegeneket nem érint,
akik naponta az orvoshoz jönnek,
csak a növények érzik meg |
| | gyermekvers | Költészet és valóság/Aranylant Napot lopott
a naplopó
üldözte őt
egy nagy kopó
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Patak csobog a fáradt híd alatt,
s akárha vérző állat ellene:
faág zihál, még télről itt ragadt,
s egy farkasarcú árnyék leng vele. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Tavaszt szórnék szét máris, ha tudnék,
elűzve a téli, rossz napokat - mindet,
elég volt a sötétből, tűnjön |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Felolvadt már igéje a télnek,
bánata is messzi már az ősznek,
tavasz jött el, élni kell, hát élek...
|
| | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Az aranykor általában egy olyan, általában rövid korszak, amely a virágzás, a jólét és a kultúra csúcspontja egy nép életében. |
|
| elégia | Költészet és valóság/Aranylant Mostanában elcsatangol átkos, nehéz álmom,
s a kedves Százados utcára vissza-visszatér.
...látom, |
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Buzogva zsong az életár.
Fullánknyi szellő tőre támad
s a napnak csókja pőre hátad
pirítja óva, védve bár.
Tavasz van újra, végre már!
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Bent lámpa ég, de mintha itt se lennél,
sűrű a csend, nem mozdul semmi sem.
Kétségtelen, lehetne rosszabb ennél,
ha körbenézek, máris elhiszem. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Attól, hogy szabadon idézhetjük fel a rabság éveit,
még nem váltunk szabaddá, fogva tart amőba korunk,
sóhajthatunk: életben hagyott még minket ez a tél is.
|
|
| gyermekvers | Költészet és valóság/Aranylant Itt a farsang
heuréka
kiabálgat
a sok béka |
| | haiku | Költészet és valóság/Aranylant most felolvasom
a legszebb történetet
rólad és rólam
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Hallgatom a tűz pattogást,
Rég nem nyit rám a rokonság,
Pedig a tűz pattogása
Régi emlékek forrása.
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Bal kezével már nyitotta volna a vezetőülés felőli ajtót, hogy kiszálljon, amikor a karambol után előszőr gondolkodni kezdett. |
|
| ballada | Költészet és valóság/Aranylant Sóhajtása rést hasít a levegőbe,
remegő ujjai között a vizespohár
- az előszoba fehér falának ütődve -
szilánkká törik össze. Már minden |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy jó pohár olcsó vörösbor a társam,
És a lámpafényben vele rokon vagyok.
Nagyokat gondolok az üres lakásban,
|
|
| aforizma | Költészet és valóság/Aranylant …és mégis művelik a csodát szakadatlan,
minden ős-gonoszság ellenében, hittel,
erős akarattal, rendületlenül, időnk végezetéig… |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant félórája csak fekszem -
partravetett hajóroncs
egy lakatlan szigeten
hiába ébresztenek
ugyanolyan reggelek |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Bennem a grog
csavarog
hullanak a képek
szédítőek szépek
szalagként hasad
Új év első percek |
| | novella | Novella/Elbeszélés Mariann az épp csak néhány perccel azelőtt elszundikáló Péter fölé hajolt, és hosszasan ráfújt a homlokára. A férfi arcán halvány mosoly jelent meg, majd kinyitotta a szemét. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A felsőpolcon ferdén áll a mérleg,
egy ócska ládán szunnyad egy kabát.
A kóbor macska ebből mit sem ért meg,
a nádtetőt vihar harapta át.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Mára meghalt a tegnapi varázslat,
oka nincs - fogadd el, költő, ostoba vagy:
temetője lettél egy konok, rút szabálynak, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Felismerem még a szűk utcák
végében ásító tereket,
régi nevüket már nem tudják.
Ez a világ egyre hidegebb.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Szavak, szavak,
csöndből csöndbe szökő
árnyékhadak,
csöndtől csöndig szálló
méla madarak. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Zuzmarák s fagyok vegyülnek,
hangomra s arcomra ülnek.
Sötét az ég, sikít az alkony
lelkemben, de távol tartom.
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Amint Edit hazaért, végig rohant az egész lakáson és sietve szélesre tárta az összes ablakot. Ennek ellenére továbbra is úgy érezte, menten megfullad. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Elkeseredett madarakat láttam tegnap este,
a fű a sárral átitatta magát.
A macskalány cirmos kandúrját kereste,
az úton részegen dülöngélt két barát. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Kihűlt fenyők a rongyos utcasarkon,
tömött kukákon tépett díszdoboz.
Tócsák között pár félszigetnyi karton,
s a szél a járdán oszlopot pofoz. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Ezt az arcot kaptam, s viselem míg élek,
Együtt élek vele, ha tükrömbe téved,
Vagy ha nő szemében csillan meg egy percre, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Szél-ajtót nyitottam,
Tükör síkban jártam,
Egy napi járóföld;
Magamra találtam.
|
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
