 | vers | Költészet és valóság/Aranylant A hold világít, sárga és kövér; egy nyurga ág a háztetőhöz ér.
Ébredsz, az álmok búcsút intenek, akik maradnak, régen nincsenek.
|
|  | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant A magány utolsó hídjához értem, táltos ősszavak jöttek el velem; lépcsőket lépek lassan, kimérten, túlpartot pásztáz sas tekintetem. |
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Hiányod ágyában fekszem Szemhéjaim elromlott redőnyök Nem tudok aludni Te ujjaiddal túr Hajamba az éjszaka |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Lakatlan lelkembe Szerelem költözött fényt hozott szemembe Csókokkal kötözött
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Mellénk súlyosodik az idő, magába fordul a januári út, s a deresedő homályban, akár a fák, állva halnak a jók, s mind egymásra maradunk.
|
|  | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Az Orwell által megörökített Nagy Testvér mindig figyel, tudja, miként működjön továbbra is a három T, mit tiltson, tűrjön vagy támogasson. |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant A nagy hajók a messzi kékbe vesznek, minden csupán egyetlen pillanat. Csak ennyi volt: partján egy szép szigetnek, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Törött álmok közt hánykódom, lázam is van. Ébren vagyok, szenvtelenül, hideg szemmel nézik harcom a csillagok.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Most kellene az éhségről verset írni Itt a Balaton partján Egy első osztályú étterem bejárata előtt |
|  | novella | Novella/Elbeszélés Különös őszi nap volt. Kint már sötétedett, a fák csapzott sörénnyel álldogáltak a kertben, s az alkonyat vöröslő ujjakkal kaparászott az ablakon. |
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Elönt a csend, és nincs erőm, hogy féljek, nem mozdulok s az arcom vértelen. A sóhajok, mint illanó esélyek... |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ravatalod fölött Csillaggyertyák virrasztanak Égnek feszülő hegyek Sima arcú síkságok siratnak
|
|
 | műfordítás | Műfordítás/Angol versek Itt ez a vad, nyüzsgő, modern világ, Odalett a szívünk boldogsága, S most hajónk vitorláit bevonták, És eladva flottánk rakománya.
|
|  | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet Apám naptára az asztalon. Van gyerek, aki nem nézegeti apja naptárát? Gyermekként magam is kezembe vettem.
|
|
 | parafrázis | Költészet és valóság/Aranylant A város búcsút int a jónak, elfáradt és most megpihen. A villamos: nagy sárga csónak, dülöngve ring a semmiben.
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Most, amikor a Gondviselésre bízattunk, hogy kezdene velünk valami épet végre, s lassan tisztába jövünk a |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egyszer majd Fölébredsz a csöndre És úgy ahogy vagy Mezítláb hálóköntösben Odamégy az ablakhoz |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nedves köd-lidércek járnak, Sár tapad, toccsan a lé, Egymáshoz bújnak a házak Bámulnak maguk elé.
|
|
 | műfordítás | Műfordítás/Német versek A szántók ragyogása hűs és fehér. Magánya dermed a hatalmas égnek. A tó felett csókák keringnek és az erdők alatt a vadász |
|  | esszé | Publicisztika/Publicisztika Hónapokig ki sem nyitottam, mintha meg is feledkeztem volna róla. Ám egy nap a kezembe akadt, s fellapoztam. Vékony kis papír hullott ki belőle. Rajta felirat: |
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant …valaki itt oson félrevert szívvel, némán, kis budai utcákat ró - arca nem kivehető. Hideg az éj, szelet, fagyot lehel a sétány, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Megnőttünk mi is Kinőttük mosolyainkat Mint a cipőinket-ruháinkat Már nem káromkodnak ránk Sem a sofőrök |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Kihűlt fenyők a rongyos utcasarkon, tömött kukákon tépett díszdoboz. Tócsák között pár félszigetnyi karton, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant A székeken vak csönd gubbaszt fehéren, egy kés mereng a munkaasztalon; s mi még jutott, ígéret, érdemérem: |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az esti harang sem dalol már többet, utolszor suhan fáradtan a fejsze. Az est alatt a falu összetöpped és arany hullik minden áldott fejre. |
|  | glossza | Publicisztika/Publicisztika Azt vallom ma is, hogy az ember genetikai öröksége a hit. Minden nagykultúra ezzel kezdődik, s ennek utánzásával végződik. Az emberiség minden nagy alkotása vallási ihletettségű. |
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Dérszakállt növeszt a fűszál, fehér csillag a faágon, kéményekből szelíd füst száll:
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant A nagyszobában díszített az ablak, a porcelánon színes fény rohan, s meglátod mását egykor volt magadnak, |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az izzó ablakokra puha hó szitál, lassan mindent beföd a hűs, fehér lepel. Bent az aranyló levestől ragyog a tál. A család együtt, és csendben ünnepel. |
|  | műfordítás | Műfordítás/Francia versek Se’ cél, se’ válasz, kacaj vagy szó, de megállasz : mulatni jó, cikázva, mint apró pille...
|
|
 | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet Alig van ember, akit érdekelne, hogy az advent latin szó. Jelentése: eljövetel. De kinek az eljövetele, vagy minek a várása?
|
|  | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Mit legelőször látok este, a pályaudvar és az utcavég, és látlak, ahogy észreveszel, jövök, s elém, mint rég – futsz-e még? |
|
 | szonett | Költészet és valóság/Aranylant Mint szürke falra szénnel karcolt vázlat, olyan sivár most itt a téli táj. Kopaszra fésült csipkebokrok fáznak,
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Vacog fagy-ingben föld s e kert... A szélfi minden avult avart gazul kavart, fölsepert!
|
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Az ablakon rajzos, kékes jég mereng, kint zajtalan sötét van - korán kelek; igen, tudom, lesznek még ilyen |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Próbáltam elképzelni régen, hogy milyen lesz az, amikor már több van mögöttünk, mint amennyi előttünk lehet,
|
|