| vers | Költészet és valóság/Aranylant szemben templom állt meg, hallgatott e szelíd imafészek, a hold még rákönyökölt, s a villamos is sárgán fütyörészett. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant És még egy ilyen: se ütem, se vonal, se szín, csak körbeöklendezett tárgyak, görbült igék, pár ferde rím,
|
|
| életkép | Költészet és valóság/Aranylant Az opál-ég peremén Újra háború dúl, S az ősi bérceken Konszolidált Hallgatás az úr. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Őzek az éjben, rókák, nyulak, szarvasok, jó, hogy még itt vagyunk, jó, hogy még itt vagytok,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A percet, ha most nem éled, Elszállhat minden reményed, Elszáll, mint a köd a széllel, Álmaidat tépi széjjel.
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Ilyenkor már vörössé érik a bogyó, s a folyók áttetsző vizében az ezüstszínű halak száznyi apró horgonyként bújnak meg a kövek között |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Ébredő fák s fodros felhők árnyékában lépkedek; kék ég felé nyújtózkodnak zöldellő kis ligetek. Rügy bomlik a barkaágon, |
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant A fehérre meszelt éjszakákon még lázad a haldokló tél utója, de már közel az április, az én tavaszom,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Valami bűzlik, látszat-zűrzavar, ismert jelenség, történt már ilyen. A kéz kezet mos, vagy csak eltakar, ki tud ma hinni itt még bármiben?
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Amikor meghalnak az álmok, velük egy kicsit meghalunk mi is... Hiába jövendölt szép jövőt a látnok, megkaptuk az élet lázgörbe szárnyait. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Találkozásaink közé esztendők szorulnak, évgörbéken, évek élén kattogó idő, lezáratlan beszélgetések, befejezetlen szavak, mondatok, hallgatag évszakok, |
| | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet A szív szomorúságából fakadnak könnyeink. Aki sír, bánkódik. Bánkódik saját vagy mások fájdalma, csapása vagy bűne miatt.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A vaskorlátra rongyokat kötöztél, kérdezted, magadtól majd ki véd meg, lepke rebbent eléd a semmiből, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A hajnal fakó résein át már megvillan a reggel. Megborzongok, mint az, ’kivel szembejön egy álom |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kezemből kinőtt egy madár, aztán a vállamra szállott, elhagyta börtön otthonát, mindég szabadba vágyott. |
| | vers | Költészet és valóság/Ezüstlant Már nem vár a falka és a rétek, elhagytak a szépívű hormonok, éveim súlyába ragadtam, lábamat húzva, eget bámulok. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Régi, félbehagyott vázlat, amit magunkról elmondhatunk, egyetlen bizonyosságunk az út, s a kezdeti, végső lépéseink |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Elkoptathatnak az évek, de fényesre is csiszolhatnak, tiéd a választás, s az utak útja is,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Meleget temetnek Már a napok Halott papok Vágyaim |
| | esszé | Magazin/Film-Színház-Muzsika C.S. Lewis személyisége és alakja nagyon figyelemre méltó.
|
|
| rapszódia | Költészet és valóság/Aranylant A ház előtt markos szelek morognak, tar ágakon dülöng a holdsugár, a kép komor, vékonyka ösvény vág a dombnak, gödrök, kövek, jégfolt, tél van, már február. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Újra kései siratók szemforgató jajongása ömlik el egy újabb hant felett, hol csak Egyetlen Barátod szólhatott utoljára Hozzád, s ráfelelhettek a hőgutás temetői lombok:
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Ha virág lennék. kezedbe vágynék, borzoljon a szél, takarjon árnyék, virágozz te is, itt az idő, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Angyali zöld madarat köszönt a hajnal, a kiáltás megáll, majd felszáll az égig. Verdes a szép szív, halál-sebes angyal |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A vers növeszt hágcsót a gondolatnak
hogy mászni tanuljanak rajta az emberek
|
| | esszé | Publicisztika/Publicisztika A tartalmas mondanivaló mellett a versek formai és hangulati változatossága szintén nagy erénye ennek a kötetnek. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kövér ködökbe múlt az este, árnyék osont a kert felett. Az ablakot két macska leste, türelmük végül elveszett. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ez is megvolt! Kerek hetven, Az ÉLETEM, -megszerettem! Tiszta inget vettem mára, Úgy léptem ki a világba. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Boldogult emlékezetű idő, vékony fonál, ifjúság, amelyben a jelen eljövendő, s az emlékezet maradandó, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Választóvíz, magzatvíz elfolyik, búvó patak-idő sodor vágyva a jóra, mint egy régi zsoltár, szívdarab, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lefokozom a mátrixokat Nem akarok Földre járó csillagot
Ember vagyok Ki örökölte a tudatot |
| | elbeszélés | Novella/Elbeszélés Huszonnyolc év múlva pontosan ugyanott feküdt, ahol a felesége, asszonya, kicsinyke kis szentje. Meglett ember voltam, elmúltam negyvenéves, s próbáltam érett lenni. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Meleg szavak, új kép a díszkeretben, nyitott boríték, kétes tartalom. A veszteseknek nem jut még szerep sem; a csizma talpa fenn az asztalon. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Sötét az ég is így február havában, Kevés a fény kint, bent kísért a múlt. Álmaid tavasza ronggyá nyűtt, ruhátlan, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Földből kifordult, festett arcú holtak január végi hold alatt körtáncot járnak az élők elfeledett útjain, és a szélfényű utcákon egyre kövéredik a csönd; |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Félünk hogy kései Szerelmünk kései Felszabdalnak
Félünk és virrasztunk A nagy kő alatt |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Pántlikás szavakkal ékített májusfák dőlnek otthonaink elé. Nép-viseltes, jelmezes ünneplések nem ütnek szíven, de arcul vernek valamennyiünket, akik még |
| | glossza | Magazin/Hétköznapok és Csodák A magamfajta irodalmi korhelynek mindig egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy a hétköznapi élet ezernyi jelensége kapcsán beszélhet arról, amit a legjobban szeret: fecsegni az irodalomról.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lehunyt szemedben másod ébred, tükör-homályban két tekintet. Valótlan álmok jönnek érted, ez biztat, annak fénye int meg. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ez itt egy sarlatán világ, letépett, mint virágot a sírról a zsivány. Mikor bakancsával az arcodra lépett,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy gyufalángnyi csóktól a vágy szerelemmé robbant
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Fekete ködök úsznak ezer éve már, mindig is hosszan sötétlett a január. Már a Karácsony sem fénylett, |
|