 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Száz tönkretett gyár: rozsda, csönd, lakat, csődből, hiányból gazdagság fogan. Sovány zsebekben hájas ujj matat, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az eget csak egy kémény tartja, füstjétől pirosan ég a végtelen, ülnek rajta színes kis foton pihék.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Apolló szobrát is ledöntötték, porba alázva Zeusz városát, s a múzsákat rég kardélre, csákányra hányták, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Álmaim nem bírják a nyarat kicsapódnak és
|
|
 | elégia | Költészet és valóság/Aranylant Nézem a szökni készülő Nap égő-pirosát, ahogy a sápadtan-kék estbe hamvad át; jószándéka bágyad, és nem tekint szét, nem tudja összetörni kegyetlen bilincsét, |
|  | novella | Novella/Elbeszélés Írisz Pupilla egy vénséges családfa legszélsőbb ágán a legszélsőbb levélkét tudhatta magáénak, de vele együtt - szerinte egy országszerte ismert - vándorcirkuszt is.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Éjszaka van, komor, hallgatag. Kórház. Halk nyögések hallanak. A bágyadt ügyeleti fény megbotlik a lépcsők éles peremén. |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Tegnap még itt voltak, drót-kottás dalt írtak, égben elmerültek, felhő vizet szűrtek.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ránk sötétlő május ölén, üszkös hajnalok élén, szívünk közelében, találkozunk újra, mint régen, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nincs tartalék- többletem életre-halálra, elengedésre, elfogadásra, megigazulásra, |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Első nap még a vágy Beszélt belőled
A második nap Másnapos voltál
|
|  | esszé | Magazin/Tájak - Városok - Emberek Már akkor is meglódul a szívem, ha leírom a nevét. Ha rangsorolnom kellene kedvenceimet, Dsida Jenő előkelő, „dobogós” |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Jól csinálod, s jön majd más is, régi a film, parafrázis. Lehetsz csillag, na még egyszer, felemelkedsz, hogyha fekszel.
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Talán holnaptól szebb, jobb idő lesz egyszer. Fellegek vonulnak, sötét, nehéz tankok, előttük tétova, elesett az ember, |
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Egy fényes, tiszta nyári reggelen Bachot hallgatni, vagy a végső idők letisztult bluesait, forró teát kortyolgatva |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Változásért sóhajt, érik minden bennem, s körülöttem; átokverte pillanatok közti
|
|
 | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Az éjszaka ébresztőórákat reklámoz a gondolat nincs ébren
|
|  | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika István király jelleme azért nyer számtalan ember értékelésében tetszést, mert fénylőn ragyog elő jelleméből a hazaszeretet. |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az árnyas réten telt bokrok nevetnek, A térdig gazban itt-ott tarka álom. Szavába vágok félbolond szeleknek,
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Álmomban elbújnék veled, akár egy ponyvaregényben, keresném kezed s a szemed, s mindazt, mit eddig reméltem.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Füstölgő szélben forr a madárdal, gőzölgő gondolatok forrásponthoz érnek, s a párolgó indulat kardjába dől végül, bűnöd is elévül, hiába menekülsz. |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant A rákosok majd száz évig élnek, s a pillanat sosem lesz megfelelő, szabadságodat egy meghaladó nő hozza majd el, aki kézen fog
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Tejfogakká szerelmesednek fogaink
Egymás lelkéből csak az édességet szemezgetjük |
|  | novella | Novella/Elbeszélés - Nem vagyok elég őrült, hogy író legyek – gondolta a fiatal férfi, mikor egy újabb kiadó visszautasító levelét unottan az asztalra dobta.
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Előbb barnára gyűrted kékemet, csak aztán villant meg szörnyű éned.
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Feketét kaptam, feketét adtam, fekete zászlóm feketén csattan, fekete képek, színtelen álmok, fekete lelkű ember a látnok. |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az igazság, amely ott lapul a szavak mélyén, nagy, nyári csöndek rejtekében, a csöndek mélyén, a múló szavak rejtekében, az elhagyott kaptárak alján, |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Gyöngyöztem rajta Mint olvasztárok homlokán Az izzadtságcseppek
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Gyümölcs-emlékű nyár, szétégett, legyilkolt fák fenyőhamvadásos halotti menete, áldatlan munkák, átkos akarások önpusztító gépezete, lombok emlékezete
|
|  | novella | Novella/Elbeszélés Mikor elmúlt ötvenéves, tanulmányozni kezdte önmagát. Megállt, s belebámult reggelente abba a másiknak az arcába, aki mintha önmaga lett volna, s a ki megvetéssel nézett vissza rá. |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Törött a zár, s csupán egy pont a távol, a semmihez a semmi van közel. A sánta óra össze-vissza számol, s miként tovább, talán épp most dől el. |
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egyszer mindannyian a nagy hídhoz érünk... üres tarisznyával enged el a tegnap. Itt megmérettetünk, nem adunk, nem kérünk,
|
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Láthatod, a fák ága az égig ér, gyökér, törzs, ág, törzs, gyökér, eggyé kötve benne föld, s az ég.
|
|  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Itt, s így élünk halkan, kezdet és vég közé szorultan, némán üvöltő martalócok, kiktől ösztönösen elhúzódnak |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant X felkiált mert beleköptek a tányérjába
Y hallgat mert szeméből könny csurog
|
|  | novella | Novella/Elbeszélés Noha egykorúak voltunk, nem tartoztam közéjük. Vasárnaponként ugyanazon parkba jártunk, s néha, fel-feltekintve olvasmányaimból megbámultam őket. |
|
 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy színtelen és szagtalan szövegben, manapság történt, újra láttalak. Magadról szóltál nyersen és kötetlen, ütötték egymást szertehányt szavak... |
|  | elégia | Költészet és valóság/Aranylant Az este küszöbén üldögélve nézem, Buda fölött miként fénylenek föl egyenként a júliusi csillagok;
|
|