 | vers | Költészet és valóság/Aranylant Száz tönkretett gyár: rozsda, csönd, lakat,
csődből, hiányból gazdagság fogan.
Sovány zsebekben hájas ujj matat, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az eget csak egy kémény tartja,
füstjétől pirosan ég
a végtelen, ülnek rajta
színes kis foton pihék.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Apolló szobrát is ledöntötték, porba alázva Zeusz városát,
s a múzsákat rég kardélre, csákányra hányták, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Álmaim
nem bírják a nyarat
kicsapódnak és
|
|
| elégia | Költészet és valóság/Aranylant Nézem a szökni készülő Nap égő-pirosát,
ahogy a sápadtan-kék estbe hamvad át;
jószándéka bágyad, és nem tekint szét,
nem tudja összetörni kegyetlen bilincsét, |
| | novella | Novella/Elbeszélés Írisz Pupilla egy vénséges családfa legszélsőbb ágán a legszélsőbb levélkét tudhatta magáénak, de vele együtt - szerinte egy országszerte ismert - vándorcirkuszt is.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Éjszaka van, komor, hallgatag.
Kórház. Halk nyögések hallanak.
A bágyadt ügyeleti fény
megbotlik a lépcsők éles peremén. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Tegnap még itt voltak,
drót-kottás dalt írtak,
égben elmerültek,
felhő vizet szűrtek.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Ránk sötétlő május ölén, üszkös hajnalok élén,
szívünk közelében, találkozunk újra, mint régen, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nincs tartalék- többletem életre-halálra,
elengedésre, elfogadásra, megigazulásra, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Első nap még a vágy
Beszélt belőled
A második nap
Másnapos voltál
|
| | esszé | Magazin/Tájak - Városok - Emberek Már akkor is meglódul a szívem, ha leírom a nevét. Ha rangsorolnom kellene kedvenceimet, Dsida Jenő előkelő, „dobogós” |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Jól csinálod, s jön majd más is,
régi a film, parafrázis.
Lehetsz csillag, na még egyszer,
felemelkedsz, hogyha fekszel.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Talán holnaptól szebb, jobb idő lesz egyszer.
Fellegek vonulnak, sötét, nehéz tankok,
előttük tétova, elesett az ember, |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Egy fényes, tiszta nyári reggelen Bachot hallgatni,
vagy a végső idők letisztult bluesait, forró teát kortyolgatva |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Változásért sóhajt, érik minden bennem,
s körülöttem; átokverte pillanatok közti
|
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant
Az éjszaka ébresztőórákat
reklámoz
a gondolat nincs ébren
|
| | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika István király jelleme azért nyer számtalan ember értékelésében tetszést, mert fénylőn ragyog elő jelleméből a hazaszeretet. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Az árnyas réten telt bokrok nevetnek,
A térdig gazban itt-ott tarka álom.
Szavába vágok félbolond szeleknek,
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Álmomban elbújnék veled,
akár egy ponyvaregényben,
keresném kezed s a szemed,
s mindazt, mit eddig reméltem.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Füstölgő szélben forr a madárdal,
gőzölgő gondolatok forrásponthoz érnek,
s a párolgó indulat kardjába dől végül,
bűnöd is elévül, hiába menekülsz. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A rákosok majd száz évig élnek,
s a pillanat sosem lesz megfelelő,
szabadságodat egy meghaladó nő
hozza majd el, aki kézen fog
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Tejfogakká
szerelmesednek fogaink
Egymás lelkéből
csak az édességet
szemezgetjük |
| | novella | Novella/Elbeszélés - Nem vagyok elég őrült, hogy író legyek – gondolta a fiatal férfi, mikor egy újabb kiadó visszautasító levelét unottan az asztalra dobta.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Előbb barnára gyűrted kékemet,
csak aztán villant meg szörnyű éned.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Feketét kaptam, feketét adtam,
fekete zászlóm feketén csattan,
fekete képek, színtelen álmok,
fekete lelkű ember a látnok. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Az igazság, amely ott lapul a szavak mélyén,
nagy, nyári csöndek rejtekében, a csöndek mélyén,
a múló szavak rejtekében, az elhagyott kaptárak alján, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant
Gyöngyöztem rajta
Mint olvasztárok homlokán
Az izzadtságcseppek
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Gyümölcs-emlékű nyár, szétégett, legyilkolt fák
fenyőhamvadásos halotti menete, áldatlan munkák,
átkos akarások önpusztító gépezete, lombok emlékezete
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Mikor elmúlt ötvenéves, tanulmányozni kezdte önmagát. Megállt, s belebámult reggelente abba a másiknak az arcába, aki mintha önmaga lett volna, s a ki megvetéssel nézett vissza rá. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Törött a zár, s csupán egy pont a távol,
a semmihez a semmi van közel.
A sánta óra össze-vissza számol,
s miként tovább, talán épp most dől el. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egyszer mindannyian a nagy hídhoz érünk...
üres tarisznyával enged el a tegnap.
Itt megmérettetünk, nem adunk, nem kérünk,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Láthatod, a fák ága az égig ér,
gyökér, törzs, ág, törzs, gyökér,
eggyé kötve benne föld, s az ég.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Itt, s így élünk halkan,
kezdet és vég közé szorultan,
némán üvöltő martalócok, kiktől
ösztönösen elhúzódnak |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant X felkiált mert beleköptek
a tányérjába
Y hallgat mert szeméből
könny csurog
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Noha egykorúak voltunk, nem tartoztam közéjük. Vasárnaponként ugyanazon parkba jártunk, s néha, fel-feltekintve olvasmányaimból megbámultam őket. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Egy színtelen és szagtalan szövegben,
manapság történt, újra láttalak.
Magadról szóltál nyersen és kötetlen,
ütötték egymást szertehányt szavak... |
| | elégia | Költészet és valóság/Aranylant Az este küszöbén üldögélve nézem,
Buda fölött miként fénylenek föl
egyenként
a júliusi csillagok;
|
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
