 | vers | Költészet és valóság/Aranylant A hold világít, sárga és kövér;
egy nyurga ág a háztetőhöz ér.
Ébredsz, az álmok búcsút intenek,
akik maradnak, régen nincsenek.
|
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant A magány utolsó hídjához értem,
táltos ősszavak jöttek el velem;
lépcsőket lépek lassan, kimérten,
túlpartot pásztáz sas tekintetem. |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Hiányod ágyában fekszem
Szemhéjaim elromlott redőnyök
Nem tudok aludni
Te ujjaiddal túr
Hajamba az éjszaka |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Lakatlan lelkembe
Szerelem költözött
fényt hozott szemembe
Csókokkal kötözött
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Mellénk súlyosodik az idő,
magába fordul a januári út,
s a deresedő homályban,
akár a fák, állva halnak a jók,
s mind egymásra maradunk.
|
| | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Az Orwell által megörökített Nagy Testvér mindig figyel, tudja, miként működjön továbbra is a három T, mit tiltson, tűrjön vagy támogasson. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A nagy hajók a messzi kékbe vesznek,
minden csupán egyetlen pillanat.
Csak ennyi volt: partján egy szép szigetnek, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Törött álmok közt hánykódom,
lázam is van. Ébren vagyok,
szenvtelenül, hideg szemmel
nézik harcom a csillagok.
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Most kellene az éhségről verset írni
Itt a Balaton partján
Egy első osztályú étterem bejárata előtt |
| | novella | Novella/Elbeszélés Különös őszi nap volt. Kint már sötétedett, a fák csapzott sörénnyel álldogáltak a kertben, s az alkonyat vöröslő ujjakkal kaparászott az ablakon. |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Elönt a csend, és nincs erőm, hogy féljek,
nem mozdulok s az arcom vértelen.
A sóhajok, mint illanó esélyek... |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ravatalod fölött
Csillaggyertyák virrasztanak
Égnek feszülő hegyek
Sima arcú síkságok siratnak
|
|
| műfordítás | Műfordítás/Angol versek Itt ez a vad, nyüzsgő, modern világ,
Odalett a szívünk boldogsága,
S most hajónk vitorláit bevonták,
És eladva flottánk rakománya.
|
| | bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet Apám naptára az asztalon. Van gyerek, aki nem nézegeti apja naptárát? Gyermekként magam is kezembe vettem.
|
|
| parafrázis | Költészet és valóság/Aranylant A város búcsút int a jónak,
elfáradt és most megpihen.
A villamos: nagy sárga csónak,
dülöngve ring a semmiben.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Most, amikor a Gondviselésre bízattunk,
hogy kezdene velünk valami épet végre,
s lassan tisztába jövünk a |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Egyszer majd
Fölébredsz a csöndre
És úgy ahogy vagy
Mezítláb hálóköntösben
Odamégy az ablakhoz |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nedves köd-lidércek járnak,
Sár tapad, toccsan a lé,
Egymáshoz bújnak a házak
Bámulnak maguk elé.
|
|
| műfordítás | Műfordítás/Német versek A szántók ragyogása hűs és fehér.
Magánya dermed a hatalmas égnek.
A tó felett csókák keringnek
és az erdők alatt a vadász |
| | esszé | Publicisztika/Publicisztika Hónapokig ki sem nyitottam, mintha meg is feledkeztem volna róla. Ám egy nap a kezembe akadt, s fellapoztam.
Vékony kis papír hullott ki belőle. Rajta felirat: |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant …valaki itt oson félrevert szívvel, némán,
kis budai utcákat ró - arca nem kivehető.
Hideg az éj, szelet, fagyot lehel a sétány, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Megnőttünk mi is
Kinőttük mosolyainkat
Mint a cipőinket-ruháinkat
Már nem káromkodnak ránk
Sem a sofőrök |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kihűlt fenyők a rongyos utcasarkon,
tömött kukákon tépett díszdoboz.
Tócsák között pár félszigetnyi karton, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A székeken vak csönd gubbaszt fehéren,
egy kés mereng a munkaasztalon;
s mi még jutott, ígéret, érdemérem: |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Az esti harang sem dalol már többet,
utolszor suhan fáradtan a fejsze.
Az est alatt a falu összetöpped
és arany hullik minden áldott fejre. |
| | glossza | Publicisztika/Publicisztika Azt vallom ma is, hogy az ember genetikai öröksége a hit. Minden nagykultúra ezzel kezdődik, s ennek utánzásával végződik. Az emberiség minden nagy alkotása vallási ihletettségű. |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Dérszakállt növeszt a fűszál,
fehér csillag a faágon,
kéményekből szelíd füst száll:
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A nagyszobában díszített az ablak,
a porcelánon színes fény rohan,
s meglátod mását egykor volt magadnak, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Az izzó ablakokra puha hó szitál,
lassan mindent beföd a hűs, fehér lepel.
Bent az aranyló levestől ragyog a tál.
A család együtt, és csendben ünnepel. |
| | műfordítás | Műfordítás/Francia versek Se’ cél, se’ válasz,
kacaj vagy szó,
de megállasz : mulatni jó,
cikázva, mint apró pille...
|
|
| bölcselet és gondolat | Kortárs nagyjaink/Teológia és bölcselet Alig van ember, akit érdekelne, hogy az advent latin szó. Jelentése: eljövetel. De kinek az eljövetele, vagy minek a várása?
|
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Mit legelőször látok este,
a pályaudvar és az utcavég,
és látlak, ahogy észreveszel,
jövök, s elém, mint rég – futsz-e még? |
|
| szonett | Költészet és valóság/Aranylant Mint szürke falra szénnel karcolt vázlat,
olyan sivár most itt a téli táj.
Kopaszra fésült csipkebokrok fáznak,
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Vacog fagy-ingben
föld s e kert...
A szélfi minden
avult avart
gazul kavart,
fölsepert!
|
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Az ablakon rajzos, kékes jég mereng,
kint zajtalan sötét van - korán kelek;
igen, tudom, lesznek még ilyen |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Próbáltam elképzelni régen,
hogy milyen lesz az, amikor
már több van mögöttünk,
mint amennyi előttünk lehet,
|
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
