 | vers | Költészet és valóság/Aranylant
A kártyavár amint ledől,
kitetszik száz hibája.
Hátrál az első érv elöl,
s mentségeit kihányja.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Jönnél-e ágyamba hideg téli estén,
mikor fagy nyújtódzik fák lombtalan testén,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kit ölel át majd a karom
Ki szólít, jöjj, én akarom!
Ki dob el, ha lelkem adtam,
ki mulat majd, ha meghaltam?
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Egykori, ember gyalulta romok, pókhálók, pókok
olykor még látszódó nyomok, tegnap, tíz nap, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Álmomban
Bombák robbantak
Dübörögtek a tankok
Még a szerelem is
Egy kibiztosított
Kézigránátot
Szorongatott |
| | esszé | Magazin/Művészportrék A Léda-versek aznap különösen közel férkőztek hozzám. Valami őserejű, vad és izzó érzelem loboghatott Ady Endrében e szép barna asszony iránt
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Kristálypohárban nyugtatószerek,
a márványpadlón félrehányt szavak.
A falra szentelt nagy tükör kerek, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ne hajtsd túl magad, állj meg egy percre,
ne kínozd a tested, ha lelked üres!
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Szürke vonat a talizmán
bús zarándok az én imám
szerelemmel keresztfákkal
|
| | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Az első világháborúban a galíciai fronton elesett 22 éves fiának emelte ezt a hajlékot a fájdalomtól megtört szívű, 60 év körüli apa. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A lombok arcán sebhelyek,
faág faágat karmol.
A kőrakások feslenek, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant hallgatom, hallgatom...
csönd, csönd...
mély, mint az éjszaka... |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant
A drótok fecskéket teremnek,
nélkülük már odavan a nyár.
Készülnek; vége a szerepnek,
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Sírszagot oldoz ki a földből az eső,
szomorú szemeket mereszt egy-két tócsa, |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant
A születés halálba görbül
suttogja fülembe törvényét
a Lét
és a Természet beleőszül
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Nem szerette, ha késnek, de ez már több volt egy egyszerű késésnél. Egy egész óra maradt el, ráadásul olyasvalakié, akinek most kell először jönnie.
Nem ismerte a diákjait, pedig sem vén |
|
| életkép | Költészet és valóság/Aranylant Ma még zabál a sok juhszáj,
az is lehet, majd mást muszáj:
akármiért, de ölni kell,
holtat locsolni kölnivel; |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Már nem jönnek könnyűvérű évek,
forróságban aszalódik a láz,
|
|
| novella | Novella/Elbeszélés Homokosdombnak nevezi a köztudat azt a dűnét, ami Piskolt határában a Nyírség peremét jelzi.
|
| | novella | Novella/Elbeszélés A gyülekező a mi udvarunkon volt, a kamránkat meg raktárnak használtuk, mint kiderült alig volt hely benne a sok régészeti lelettől |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Bennem a grog
csavarog
hullanak a képek
szédítők szépek
Szalagként hasad
elém ágyékod-hasad
tépelődnek a percek
szinte fájón |
| | bölcselet és gondolat | Publicisztika/Publicisztika Az utókor még ma is tétovázik alakja és műve fölött az ítélet meghozatalában. Bár egész lényét a történelem nemcsak felmentette, hanem a nemzeti idealizmus dicsfényével is körülvette,
|
|
| életkép | Költészet és valóság/Aranylant A szél a parton megpihen,
a lombok árnya hallgat.
A fák közt nem jár senki sem,
a csend dajkál egy gallyat. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Minket is minden utolért, nem tértünk ki semmi elől,
mentünk, ki hogyan tudott, olykor bukdácsolva is az úton, |
|
| lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Csillag-könnyeit
Éjszakába sírja a hold
Az arcából földre szökő vér
Álomba-alvadni szépül |
| | novella | Novella/Elbeszélés Egy ideig még hallottam ropogni a hullott ágakat, aztán az utolsó is beleveszett egy megriadt madár sikolyába.
Ismét magam voltam. |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Itt szúr, ott fáj, amott meg zsibbad,
a nap vakít, a holdfény rádijeszt.
Az ágy kemény, a széked kínpad, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant De ha ő sír, akkor vége,
tegyék a dolgukat félre
mindenki őrá figyeljen,
mert az fontos -szerepeljen; |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Lélektáncoltató szél támad,
zúgó vágtatása átárad a tájon, mint annak idején, |
| | vers | Költészet és valóság/Ezüstlant Sok selymes bőrű öntudat,
ránctalan mosollyal fénylő ego, habzó akarat
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Innen hol egy asztal magánya
rám szakad
ebből a füsttel bélelt szobából
hozzátok csempészem magam
|
| | publicisztika | Publicisztika/Publicisztika Az nem vitás, hogy kijutott nekünk a jóból az utóbbi két-három évben. Azelőtt is, de az valahogy csöndesebb, ha úgy tetszik szolidabb kitolás volt |
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant A múlt kísért, a most, akár a börtön,
nehéz idők, sok minden hasztalan.
Mi összegyűlt, a holnapokra költöm, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant
Lógok, mint üres tarisznya.
A percek jönnek, elmaradnak,
nincs még új út, amin haladjak,
|
|
| vers | Költészet és valóság/Aranylant Féktávolságon belül
léptem le
a magány járdájáról |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az utakon csak kocsik járnak,
s a néptelen utcák mentén
őrjöngenek a kutyák. |
|
| gyermekvers | Költészet és valóság/Aranylant
A szomszédunk
tücsökének
ajkáról a
tücsökének
|
| | novella | Novella/Elbeszélés Még sok mindenre emlékszem az apámból. De van egy rövidke idő, amely makacsul kísért a tudatomban
|
|
| életkép | Költészet és valóság/Aranylant Beton falak, komor vidék,
a rendszer kése villan.
A fű se zöld, az ég se kék,
nincs víz s lopott a villany. |
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem
magány-korbácsok csattognak feketén
|
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
