Tamás Menyhértnek

I.

Dörgött is, esett is, majd hirtelen,
egy hosszú pillanatra elcsöndesült a kavargó ég,
s kisimult a szél ráncos arca. Csönd, végtelen pillanat.
Talán most, most kellene magunkba szállnunk,
ebben a tökéletesnek tűnő pillanatban, s egy esély,
egy remény, egy gondolat a társunk lehetne végre.

II.

Rá senki se tekint.
Egymás akaratát féljük, a sötét világ ítéletét,
amely nem ment meg és nem oldoz fel semmi alól,
mint odafent a fény. Nem lépünk felé,
csak tántorgunk e mai kocsma udvarán…

2022-06-05