2024. május 29. szerda,
Magdolna napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Október
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Hidegebb lett,
a mai est már nem késett,
s a lomha fények közt
toporogtak a kerítések.
Vaskos kémény járta az utcát,
üszkös életek őre,
elrepült a ködök felett,
éber fények lökdösték előre,
szemben templom állt meg,
hallgatott e szelíd imafészek,
a hold még rákönyökölt,
s a villamos is sárgán
fütyörészett.

Most az est egy pillanatra
megáll, majd int,
s megilletődve lógnak
lomha fényeink,
tornyok messze,
mint az éjszaka szarva,
szorongásunk lámpákba csavarva,
aztán jön a csend, az éj, köröttem ében,
mint a hiéna, néhány lámpa vicsorog
az utca börtönében.

A felnőttkorba döfködő élet,
hegyes pallosán vitt el onnan, a múltból,
mint egy ítélet
s egyszer megérkezem talán,
ahogy rohan velem az
égomladékos évek hasfalán.
Vallatom magam, hogy mire kell
büszkének lennem, kire vagy mire?
Hogy felértem a kamaszkorok tetőire,
s még a lelkem ugyanezzel a hévvel örül,
miközben annyi halottat dédelgetek magam körül,
hogy fejfákká vallatom az ötvenöt évem,
s ezernyi percét ezernyi napnak újra élem.

Csorgó nyálával előmászott
a lombokból az esti szél,
s két rozsdavörös tüdejéből kifújja
az alkonyatot az ég, az ég, mely
nyápic tornyok létráin
lefelé csúszik,
s elpattan a hold húrja,
s a sötétség belefúrja
lompos iszonyát a tájba,
míg a város tompán és fájva
kondul a harangok ércmedréből
felcsobbanó folyókkal.

Hajadra aranymosók
találnak az égi folyóknál,
mikor a koraőszt himbálja
az ég alatt a végtelen idő,
mely szűkre szab örömöt
és a szenvedést tágra.
Miféle isten festett e világra,
saját szívébe mártva konok ecsetjét?
Szemed elcsendesült zöldje,
mint az őszi búza,
csengő fényekkel lobog vissza onnan túlról,
melyben minden szín derűs és víg,
s mely már nem földi,
s talán égi volt mindig.

( megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007