2024. június 16. vasárnap,
Jusztin napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Április utolsó napján
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Bokáig elsétált tavaszban járok,
még felém kap és harap a rét,
hajnali szél feni a kaszás füveket,
s már a nap mereszti pajkos fenekét.
Már csak hónapnyi a piros májusból,
aztán jön az üstforró, tüzes nyár,
borzas boglyák és szuszogó falak
közé beül, nézi a nőket és vár.
Az a dolga, hogy nézze, hogy vénül az élet,
örök és friss combokkal futni át…
Oh, az ifjúság, csak vágy és hevülés,
kik szemekkel élnek, ezt látják.
De még a káprázatok napjai jönnek,
április kiitta a virágok mérgét,
és mi újra megöltük Krisztust,
mi, kik a feltámadást remélték.

Hová tűntél szőke fürtjeiddel?
És m’ért rejted lombszínű zöld szemed?
Miért hagytál kihűlni az összes éjben?
S miért, hogy közös napjaink temeted?
Még mindig hiányod tájait járom,
s így is a legszebb táj, ahogy a tested,
olyan árván zöld, mint mindenséged,
s szemed, melynek környékét is kifested.
Hol vagy, Te bolondos, csupa vonal,
és forma, áttetsző szép alak?
Szeretlek, csak ennyit kaptam, a legtöbbet…
Emlékszel? Angyalnak hívtalak.
Az irgalmat hoztad el annak, akit
annyi szégyen fosztogat, üt és ver,
régebben még bensőm izzó ösztönén
át láttalak, s játszottam lényeddel.
Néha úgy szeretlek, hogy fojtogatja
gyomrom egy zord, gyilkos étvágy,
a világ összefonja a Mindent benned,
mely édes, ékes, tiszta és lágy.
Máskor csak alig, s akkor fájnak a dolgok,
fáj, ami sír, kacag, gyászol vagy mulat,
szorgos gyilkosok nyúzzák agyvelőm,
s fejemben millió tonnányi kábulat.
Néha még azt remélem, összefutunk,
rám nézel, s csodálkozó szemed
megbocsát, megáld és üdvözít…
Mi van veled? - csendesen kérdezed.

Benned a gondos Istent keresem,
nézem nevetésed, s vágyva a szád,
s mikor elindulsz, hosszan nézlek,
nézem édes szőkeséged irgalmát.


Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007