2024. október 7. hétfő,
Amália napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Tél az ablakomból
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
Fázós volt ez
a januári reggel,
szúrós nyelvekkel
nyalta a tájat,
s ahogy a széltől a hó száll,
majd újra lép egyet,
s más fák között kószál,
már vártam a tavaszt,
a fényt, a zsivajt,
mely ezeken a fákon is kihajt.

Ülök egymagam, s bámulom a reggelt,
köröttem a ház, mint barakk,
rajta és benne szálldosnak,
foglyul ejtett napsugarak,
s én, mint rossz kártyás, ki
napok óta veszt,
hirtelen azt látom,
hogy minden tárgy élni kezd,
fények magasodnak, a csend
ólmos buborékként száll,
s arra gondolok, hogy bárcsak
itt lennél és sóhajtanál,
levennél egy könyvet,
tudnád, hogy testvéreim ezek,
s mind vértanú is, és engem véd,
s Te unottan letennéd,
mert tudnád, hogy nincs más,
nem vagy anya vagy nővér,
de én tudom, több vagy náluk,
s miattad már nem fáj a haláluk.

Régen, a Kandó út végén
volt egy kicsinyke bolt,
emlékszem, mikor valaki ott
egy foltos nagykutyát elgázolt.
Az autónak még meg sem
sérült az eleje,
csak piszkossá tette
a kutya agyveleje.
Még támolygott, sántikált,
s mikor est lett,
hörgött, majd kimúlt,
s akkor láttuk, hogy a hasa kifeslett.
Három hete még karácsony volt,
soha nem beszéltünk róla,
de mindig úgy gondoltunk rá,
mint egy közelálló haldoklóra.

Néha ez a kutya meglátogat,
s ott ülünk az ablak előtt hárman,
a kutya, gyermeki létem
és énmagam így, januárban.
Nézzük az ágakat, repülnek
a fénytől, mindegyiken szárny van,
a falamra vetülnek,
s gyilkost látunk minden árnyban.
És beszélgetünk: „Barátom,
nem tudom, hogy örülj vagy félj-e,
csak azt érzem, hogy nem maradt más,
csak a szavak meztelen zenéje:
hogy az ember porszem és sivatag
majd rög és újra rög,
aztán újra por, s hogy miféle mérnökök
alkották, hogy mind gyilkolni tudjon:
a száj, a szem, az ideges agyvelő,
a fegyverként viselt kezek,
s nincs ki elpusztítsa
e pusztító szerkezetet.

(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)


Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007