Hallom panaszodat… és nem érdekel.
De hajtogasd, ha ez segít!
Az én csendem a rosszabb, s nem
hallom a jajt, Bachot vagy az istenit.
Sárgán fortyog már az ég, és
így vonulnak nagy felhői hadba,
elcsomagolták a bágyadt telet
fakó bőröndbe hajtogatva.
Látlak néha, ahogy bölcs bámul
az égen elkószáló napot,
de ki befelé lát, széttépik
önvádjai, e gyilkos vadállatok.
Így járom a közös utcáinkat,
de már nem lesem halk eged,
Bárki ölel, az enyém az is,
csak másoknak engeded.
A teremtés csak néha tér,
és rendszere csak komor látszat,
a magányosan gyermek isten
Istent még csak így is játszhat.
Még szeretlek, mert ami vagy,
ébredéskor bennem szület,
az elme rossz rajza vagy,
bágyadt és szelíd önkívület.
Így fagy belém újabb telem,
mint őrült Schumannba a zene,
kit feldúltak a vad ábrándok,
s úgy tesz, mintha küzdene.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
