2021. szeptember 18. szombat,
Diána napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Rövid záridő
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

- rádiójáték -

(A Férfi fényképeket rakosgat. Egyedül van. A Nő hangja „éteri”, nagyon szelíden beszél. A Férfi nem hallja, valójában nem hallhatja azt.)

Férfi: (kedvesen, lágyan) Jaj, az első kép rólad! Sosem tudtad meg, hogy nem véletlen volt!

Nő: Pedig akkor sem hittem a véletlenekben.

Férfi: Az öreg barátom, hogy izgult, nehogy nekitolasson az autódnak!

Nő: Ki sem akartam állni.

Férfi: Elhitted a véletlenül arra járó fotós történetét is, aki majd dokumentálja az esetet.

Nő: Elhitted, hogy elhittem.

Férfi: És emlékszel? Azután hányszor, de hányszor összefutottunk! Tessék! Itt a fotó! Alig látszol a nézelődők között! De ott vagy! Én tudom, hogy ott vagy közöttük!

Nő: Tudtam én is, hogy ott vagy.

Férfi: Ezt nézd! Az első nyaralásunk! Mennyi kép van róla! Imádtad a tengerpartot, a nyüzsgő esti sétány kiskocsmáit! Micsoda forgatag volt!

Nő: Jó volt veled ott is. Beláttam, hogy nem kell elbújnunk a hegyekbe.

Férfi: Emlékszel a búvárra, aki polipot hozott fel, és a lépcső kövén sikálta azt? Tessék, itt van, lefotóztam!

Nő: Emlékszem. Sajnáltam a polipot.

Férfi: Aznap este talán éppen azt ettük meg vacsorára.
Nő: Én csak salátát rendeltem.

Férfi: (nevet) és itt vannak a … jaj hogy is hívták őket? Csak arra emlékszem, hogy az első napon ellopták a cuccaikat, amíg fürdőztek. De végig olyan szerencsétlenek voltak!

Nő: Ma is együtt élnek. Tudtad?

Férfi: A hajókiránduláson ott maradtak azon a szigeten. Másnap értek csak a szállásra. És igen, persze, a repülőtéren is az ő bőröndjük borult ki. Szétgurult belőle minden, ott taposták a többiek... Te segítettél nekik.

Nő: Igen. Te pedig fotóztál.

Férfi: Ez pedig itt az édesanyád kertjében készült. Egy nyakig sáros tündér vagy! De itt egy másik is, látod? Ásóval a kezedben túrod a répát az agyonázott földből. Majd egész este mostuk a sarat a répáról! Ej de koszosak lettünk!

Nő: Akkor kérted meg a kezem.

Férfi: Ez is akkor készült, apáddal borozgattunk... Jaj, ezt te kattintottad. Dühös voltam, hogy így fotózol le.

Nő: Így láttalak akkor.

Férfi: Belelógott az ujjad. Hogy lehet így fotózni?!

Nő: A lényeget úgyis eltakarja a papír.

Férfi: Tudom, erre mindig azt mondtad, a lényeg mindig a kép mögött van. Ezt jól megtanultad a fotózásról.

Nő: Legalább ezt.

Férfi: Na, itt egy másik kép. Hol is volt? Milyen szép voltál!

(1-2 mp. szünet).

Férfi: Ezt a mosolyod képtelen voltam megfejteni.

Nő: Téged mindig zavarba ejtett, ami egyszerű.

Férfi: Ahányszor csak kezembe kerül ez a képed, mindig zavarban vagyok. Nézem az arcod, és nem tudlak megfejteni. Hiába töltöttünk éveket együtt.

Nő: Pillanatokat.

Férfi: Elnézel róla. A fűzek földig hajló ágai takarják vállad, arcod a levelek között, bámulod a naplementét… és mosolyogsz. Ez lenne rólad a tökéletes portré! Emlékszem, egy dalt is dúdoltál. Beleégett a fotóba az a pillanat. De rövid volt a záridő, és alulexponált lett a kép. Nem tudom, hogy történhetett meg velem!

Nő: Talán mégsem fényképezhető le minden.

Férfi: Azt mondanád erre, hogy nem fotózható le minden.

Nő: Persze szerinted csak jó szem, ügyes kéz, és egy kis szerencse kérdése.

Férfi: Pedig csak jó szem, ügyes kéz, és némi szerencse kérdése.

Nő: Itt nem volt szerencséd.

Férfi: Az összes képemet odaadnám, ha ki tudnám tisztázni ezt az egyet!

Nő: Boldog voltam, hogy velem vagy.

Férfi: (elmerengve) Óh, ha enyém lehetne még egyszer az a pillanat!

(1-2 mp. szünet)

Férfi: (felocsúdva) De talán sosem voltál az enyém igazán. Talán csak káprázat, üres tér lebegett körül engem, ami a hajadat, a blúzodat, a szoknyádat hordta. Mosoly és csend voltál! Íme, ez az utolsó fotóm rólad. Ezután hangtalan és láthatatlan lettél.

Nő: Mindent tudtam. Reménykedtem.

Férfi: Ha öleltelek, ha ráztalak, csak mosolyogtál, mint ezen a képen. Nem kérdezted, mit csináltam, merre jártam. Ugyanezzel a mosollyal tűrted, ha elmentem, és ezzel fogadtál, ha megérkeztem. Őrület. Hogy viselted el?

Nő: Szerettelek.

Férfi: De csak egy halom fotó. Ez maradtál nekem.

VÉGE

2004

A HANGOS VÁLTOZAT IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ 

Férfi: Németh Sándor
Nő: Mérai Katalin
Kísérőzene: Gáyan Utteyak Orchestra: Surativo
A hangfelvételt a Hauer Szalonban készült, 2004-ben.

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007