2025. július 13. vasárnap,
Jenő napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Pietro atya
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Pietro Rivera atya egy kicsinyke római plébánián szolgált lassan két évtizede. Különös, zárkózott ember volt, ennek ellenére, mikor a rogyadozó külvárosi utcákat járta, a gyermekek lelkendezve futottak elé. Mindig elkísérték, ahogy a Gianicolóról lesétált a belvárosig. Még hosszan kiabálták utána:

- Padre Pietro! Padre Pietro!

Senki nem tudta, hogy hova jár el, mivel tölti szabadidejét. Sokat látták olvasni, mindenféle könyvet felhalmozott a szobájában, s azokat tudósi komolysággal rendezte el. Éppen ezért tartották eltűnéseit hóbortnak mindazok, akik ismerték.

Pietro atya a Ponte Sistóig sétált el ezeken a délutánokon, ott megállt a híd közepén, s bámulta a járművek villogó forgatagát. Vagy egy-egy natantét, mely a Teverén evickélve áthaladt a hidak alatt. Arra gondolhatott, hogy végül is minden erről szól: utazni, menekülni, megállni, leszállni, majd újra felszállni. És soha meg nem érkezni. „Berçant notre infini sur le fini des mers…”- ahogy Baudelaire írta a véges úton vitt végtelenségünkről.

Éppen hazafelé tartott, mikor egy kisfiú lépett hozzá.

- Maga pap. El kell mondanom valamit.

- Gyónni akarsz, kisfiú?

- Nem vagyok megkeresztelve – válaszolta az, s piszkos kis képén megeredt a sírás.

- Akkor csak beszélgetni szeretnél.

- Igen… Talán… - felelte a kisfiú, s maga is elbizonytalanodott.

- Gyere, üljünk le ide! – mondta Pietro atya egy hosszú, vékony utcára befordulva, mely felett már tompán csilingeltek az esti fények.  – Tessék hát, beszélj!

- Nem tudom, hogy kell az ilyesmit – mondta a kisfiú teljesen elbizonytalanodva.

Idegen volt neki, hogy egy komoly férfi a szemébe néz, figyel rá, megfogja rossz, sebes kis kezét.

- Ahogy másoknak is szoktál beszélni.

- Az más. Azok nem okos emberek. Legtöbbje még gyerek. És azok vagy kinevetnek, vagy magamra hagynak.

- Akkor úgy, mintha az Istennel kettesben lennél.

- Olyan nincs. És ha mégis lenne, mit érdekelném én, a senki? Csak egy kölyök vagyok. Abból is… Tudja… Nézzen rám!

Pietro atya elmosolyodott, de mosolyát sötétre festette a szánalma, melyet érezni kezdett a gyermek iránt. Piszkos, egyszerű, sokat vert gyermek volt, s arcát elcsúfították a bensejéből feltörő indulatok.

- Kinevet?

- Nem, kisfiam. Csak ne gondold, hogy rosszabb vagy, mint azok, akik csúfolnak. Vagy gyarlóbb, mint én. Ugyanilyen voltam a te korodban én is…

- Loptam – mondta a kisfiú meg sem várva, hogy a pap befejezze.

- A te helyzetedben megesik.

- Tehát nem vagyok bűnös?

- Oh, én ezt nem mondtam. Csak annyit, hogy megesik. Bárkivel, mindenkivel.

- Maga lopott már?

Pietro atya nem lepődött meg a kisfiú kérdésén. Ismerte ezeknek a kis ördögöknek az észjárását.

- Most m’ért hallgat? Szégyelli?

- Nem akartalak szégyenben hagyni.

- Mivel?

- Azzal, hogy nem loptam.

- Akkor mégsem esik meg mindenkivel.

- Nem. De vannak más bűnök. Mindenkinek van.

- Apám szerint a papok még rosszabbak, mint a mifélénk – csattant fel hirtelen a kisfiú.

- Mifélénk? Tifélétek? Ilyen nincs is. Az én atyám szerint nem a bűneink tesznek egyformává bennünket.

-  Hát micsoda?

- Hogy van bennünk jóság.

- Az én apámban nincs. Mindennap elver.

- A maga módján az enyém is – nevette el magát Pietro atya.

A kisfiú nem értette. Zavartan kérdezte a papot, aki hirtelen megnyugvást adott neki ezen az estén. A csendőrök nem kergették el, s nem kiabáltak felé a hasonló sorsú utcakölykök mindenféle trágárságot. Soha életében nem látta ennyire szépnek az estét, az épületeket, az embereket. A San Pietro hatalmas kupolájára ráfolyt a holdfény, az utcák csendje nem volt kísérteties, s a langyos nyárest sötét árnyai nem nyugtalanították.

- Mivel bántja? Bottal? A kezével?

- A szeretetével.

- Azzal hogy lehet bántani?

- Képzeld, mindennap sírok miatta – súgta oda Pietro atya a kisfiúnak szinte játékos hangon.

- De ebbe mi fáj?

- Hogy rájövök, mennyi dolgom van, amit nem végeztem el.

A kisfiú hosszan elgondolkodott.

- A maga atyja bölcs. És kedves is.

- Bizony az – nevette el újra magát Pietro atya, majd kézen fogta a gyermeket, hogy hazakísérje.

- Ne félj! Beszélek én az apáddal. És nem fog bántani.

Mikor hazakísérte a kisfiút a kopott és szagos lakásba, az apa meglepődött, hogy ez a komoly pap, akit ő is ismert hírből, hazahozta a fiát.

- Már megint mit követett el ez a gazember? – förmedt rá.

- Semmit. Ellenkezőleg. Sokat segített nekem. Hagyják pihenni, beszélni, dolgozni. Jó gyermek ez – s azzal elköszönt a háztól, hogy visszasétáljon az egyszerű kis templomához.

- Ez? – fortyant fel az apa, s az öklével az asztalra ütött.

- Igen, ő. És magáról is beszélt.

- Rólam? És mégis, miket?  – hitetlenkedett ez a könyörtelen tekintetű férfi.

- Hogy szigorú, s törődik vele.

A férfi mintha elérzékenyült volna.

- Na, jó. Majd meglátjuk. Magának pedig, atyám, köszönöm – felelte, s egészen az ajtóig kísérte.

Pietro atya lassan sétált a viuzzákon, nem hagyta nyugodni a kisfiú sorsa. Hirtelen maga előtt látta önmagát a dacos gyermekkor összes kegyetlenségével. Visszaidézte az anyját, e vékony, korán elhalt asszonyt az elmosódott vonásaival, a kórházi ágyak közt eltűnő arcot, az éter elborzasztó szagát. És az apját, ahogy ott áll tehetetlenül az elnehezült ujjai közé rejtett arcával, mikor ő, a tehetetlen ifjú rácsapta az ajtót, hogy elfusson, hogy elvigye tőle a végtelenségét ebbe a véges világba.

Érzékelte az embereket, akik elhaladtak mellette, a részeget, ki az ócska kerékpárjára támaszkodva dülöngélt. Egy kutyát, mely riadtan vágtatott el mellette csapzott szőrével, gyáva tekintetével.

Egy pillanatra megállt, majd leült egy padra. Még mindig jól lehetett látni a Vaticano templomainak csúcsait, ahogy azok harangja beledünnyög az éjszakába. Imádkozni kezdett. Órákon át nem vett tudomást az ébredő városról, ahogy elindul a forgalom, ahogy csattogtak a zsalugáterek, az első fények pattogni kezdenek a száraz, ősi köveken.

Soha nem akart a Via degli Scipioni vaskos casamentója felé menni. Most mégis elindult, megállíthatatlanul, konok nyugtalansággal ment előre.

Kora reggel volt, mikor megérkezett. Óvatosan kopogott az öreg ajtón. Várt, majd újra kopogott. Nehéz, lassú léptek zaja hallatszott belülről. Aztán hangosan roppant a vaskos zárszerkezet. Szomorú öregemberarc fehéredett elő a folyosó sápadt fényeiből. Az ajtó teljesen kinyílt.

Pietro atya belépett a házba. Az öregember felé lépett, majd megroggyant, mintha el akarna ájulni. Pietro atya megragadta a vézna, gyenge testet, s magához ölelte. Ebben a pillanatban az öregember a karját a nyaka köré fonta. Úgy, ahogy a gyermek kapaszkodik az atyjába.

- Fiam, drága fiacskám! – ezt ismételgette az öregember, s könnyei összeértek Pietro atya könnyeivel, hogy elkeveredjenek, ahogy az utcákon a harangszó, az autódudák, a buszok mormolása, a munkába igyekvők léptei, az imák és káromkodások, az ócska kerékpárok csörömpölése összekeverednek, mert ez is az élet.

Pietro atya magához szorította a férfit, aki egyszerre lett a minden, az elvesztegetett emlékek szikár, magára hagyott viselője, gyónásainak örök résztvevője, s maga az Isten, akit oly’ végtelenül szeretett, ahogy gyermek az apját és az apa a gyermekét.

Mácz István
[egyéb] érkezett: 2023.10.01. 16:35:00 (mindenki olvashatja)
Gyönyörű. - Igaz. - Könnyekkel küszködöm. Igen, Isten apa, édesapa, mi gyermekei vagyunk. - Bár ne csak elismernénk eltéphetetlen kapcsolatunkat és imádó szeretetben élnék együtt Vele.

Írásaid mély igazságai mélyen érintenek.
Köszönöm.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007