Ónszínű ég, novemberi hideg. 
Szomorú köd szitál, így lépkedek
néma sírok között némán sírva,
felnézek a vésett feliratra:
„Született, meghalt, élt ennyi évet.”
Itt hagytak… hiányuk parázsként éget.

Fejfák, keresztek, szél zúg mise gyanánt. 
Temetőcsendben dadogó Miatyánk. 
Felcsuklik bennem a régi fájdalom, 
ahogy az imát végigmormolom. 
„Ámen.” Zokogásom lassan csendesül…
S úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül.

Hófehér angyalok repültek körém,
mellettem mécses, egy csokor krizantém;
nem hull már könnyem múló bánatomban,
szívemben sok lélekgyertya lobban…
Puha avar takarja a földet.
Köszönöm Uram, hogy befogadtad őket.

2012-10-25